Az Ukrajna ellen indított orosz invázió ellen tiltakozó tüntetők valamilyen vörös folyadékkal, vélhetően festékkel dobták meg Szergej Andrejevet, Oroszország varsói nagykövetét a győzelem napján koszorúzás közben egy orosz katonai temetőben - adta hírül a Moscow Times.

A moszkvai külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint a nagyköveten túl a környezetében lévő diplomatáknak is jutott a vörös festékből vagy málnaszörpből. A neonácizmus csodálói ismét megmutatták az arcukat - folytatódik a közlemény összhangban azzal, hogy a Kreml interpretációja szerint az orosz hadsereg az Ukrajnában regnáló neonáci rezsim ellen harcol.

Ahogy korábban is megmondtunk, nem lehet bennünket megfélemlíteni. Szörnyen érezhetik magukat Európa lakói, amikor meglátják az arcukat a tükörben - fejeződik be a közlemény. A nyilvánosságra került képeken az is látszik, hogy a megdobott diplomatáktól nem messze ukrán zászlókat lengető tiltakozók jelszavakat skandálnak, köztük olyanokat, amelyek szerint valójában az oroszok a fasiszták.

Andrejev a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek elárulta, hogy nem sérült meg a támadás nyomán. Lengyelország több száz ezer Ukrajnából érkezett menekültet fogadott be a háború február végi kirobbanása után.