Spanyolországban a munkanélküliségi ráta beragadt 14 százalék környékén és hanyatlik az oktatás színvonala. Ez a két gond rávilágít arra, hogy az április végi parlamenti választásokat követően hatalomra kerülő új kormánynak reformokat kellene indítania - kezdi elemzését Miriam González Durántez nemzetközi jogász a Financial Timeson (FT) megjelent cikkében. A szavazás két fő eredménye, hogy a szocialista párt (PSOE) nyert, illetve hogy megszilárdult a politikai rendszer többpártivá alakulásának folyamata.

A parlamentbe jutott öt politikai erő nem is lehetne különbözőbb egymásnál, ugyanakkor egy valamiben hasonlóak: egyik sem állt elő a mély politikai reformok tervével annak ellenére, hogy az országnak pontosan ilyenekre lenne szüksége. Az 1978-ban elfogadott alkotmány az állampolgárok helyett a politikai pártokat erősíti, ez vezetett ahhoz, hogy az elmúlt négy évtizedben kétpárti szisztéma működött: a PSOE és a konzervatív Néppárt (PP) váltotta egymást a hatalomban.

QP | Quality Placement

Előnyök és hátrányok

A korrekt értékeléshez tatozik, hogy ez a rendszer stabil demokráciát eredményezett, amivel Spanyolország a (Franco-)diktatúra demokráciára váltásának mintaországa lett. Ugyanakkor a merev politikai megosztottság mentén kialakult egy hagyományos patrónus-kliens rendszer. A bírákról, a cégekről, a közszolgákról és a médiáról mindenki tudja, hogy balra vagy jobbra sorolhatók-e. És aki ide vagy oda került, az hűséggel tartozott az oldalát éppen vezető politikusoknak.

A rendszer annyira megkövesedett, hogy az öt parlamenti párt mereven két blokkra oszlik. A hagyományos pártok, a PSOE és a PP mellett egy-egy a 2008-2009-es válság után alakult új bal-, illetve jobboldali mérsékelt politikai erő sorakozik fel: a Podemos és a Ciudadanos. Emellett a jobboldalon megjelent egy új radikális, bevándorlófaló párt, a Vox.

Bár az áprilisi választás kevesebb mint egy évvel követte a PP színeiben kormányzó Mariano Rajoy miniszterelnök bukását, amelyet a jobboldali párt korrupciós ügyei okoztak, semmi sem változott azóta. A közbeszerzési rendszeren továbbra is hátsó kapuk vannak, a közszolgálat és az igazságszolgáltatás továbbra is erősen átpolitizált, a politikusok továbbra is privilégiumokat élveznek, amelyekre támaszkodva elkerülhetik a jogi felelősségre vonást és továbbra sincs a korrupciót üldöző független szervezet.

További gyengeségek

Ennél is rosszabb azonban az FT cikkírója szerint, hogy egyik párt sem állt elő olyan gazdasági programmal, amely választ adna a vállalkozások gyengeségére, illetve a magas szinten beragadt munkanélküliségre. Spanyolországban bukik meg a legtöbb egyetemi hallgató Európában, ám a politikusok szerint a diákoktól azt kellene elvárni, hogy bemagolják az alkotmányt ahelyett, hogy a szakmai tárgyaikkal foglalkoznának. Az egyetemek világrangsorában az első 100 között nincs spanyol intézmény, ám az oktatási reform nem volt kampánytéma a választások előtt.

Az országban túl sok a politikus - egy felmérés szerint 400 ezer különböző szintű képviselő és vezető van. Ez több, mint ahányan a kétszer nagyobb népességű Németországban élnek a politikából. Ugyanakkor a minisztériumok és a pozíciók csökkentése helyett értelmetlen új intézményeket hoznak létre, mint amilyen például az új családügyi minisztérium. Egyik párt sem vette a fáradságot, hogy előálljon Spanyolország digitalizációjának tervével.

Nincs esély

A gond az, hogy nem látszanak egy olyan kormánykoalíciónak a körvonalai, amely elszánná magát a szükséges politikai és gazdasági reformokra. A PSOE és a Podemos együtt nincs többségben, ezért vagy a katalán és a baszk regionális pártokkal kell összeállniuk, vagy a másik oldalról a Podemosszal. Az előbbi variáció kizárja a politikai változásokat, mert a regionális politikai erők a státusuk védelmével vannak elfoglalva, az utóbbi ellen szól, hogy a viszonylag új jobboldali párt hallani sem akar a hagyományos baloldallal, azaz a PSOE-val kötendő szövetségről.