A lehető legjobb energetikai vállalat lehetünk! - hirdeti magáról Németországban a 120 éves RWE. Továbbá azt, hogy a cég alapvetően megváltozott, és ma már világszerte a zöldenergiások zászlóshajója: szélparkokkal, napenergiával és akkumulátoros energiatároló rendszerek egyre csak növekvő arányával és számával. A weboldalon olvasható gondolatmenettel azonban - mely szerint az alaptevékenységük már ma is nagyrészt a megújuló energiához kötődik, 2022-ig pedig még ötmilliárd eurót fektetnek ide úgy, hogy erőteljesen belépnek a zöld hidrogén-technológiába is, mivel " mi egyre jobbak akarunk lenni (...) a fenntartható jövőért" - van egy nagy probléma.

Az, hogy ebbe az imidzsbe, hogyan fér majd bele az a február elején indított kártérítési per, amivel a cég menteni akarja a Groningen közelében működő szénerőművét. Pontosabban az RWE AG és holland leányvállalata, RWE Eemshaven Holding II BV vs. Holland Királyság perindítási kérvényt február elején vette nyilvántartásba a Világbankhoz tartozó Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID), melyben a német holding a választottbírósági eljárás megindítását kérte a tulajdonában álló Eemshaven-i szénerőmű védelmében. A beadványban az áll, hogy az RWE kétmilliárd eurós kártérítést indít Hollandia ellen, amiért a németalföldi állam úgy döntött, hogy 2030-ra az országban befejezik a működésüket a szénerőművek.

A 2030-as szénkivonási céldátum azért fáj az RWE-nek, mert a 2,5 milliárd euróból megépített, és csupán 2015-ben bekapcsolt, 30 év üzemelésre tervezett, 1,6 gigawattos (GW) teljesítményre képes szénerőművüket idő előtt le kell állítaniuk. A cégóriás ezt meglehetősen furcsa helyzetnek tartja azt követően, hogy a holland kormány néhány éve még kifejezetten ösztönözte ezt a beruházásukat. Az megint más kérdés, hogy az RWE, mely valószínűleg mindenki másnál hamarabb és jobban tudta Európában, hogy a szénerőművek korának hamarosan vége (ezért is adták el a Mátrai Erőművet jó néhány más uniós tagországban működtetett egységgel egyetemben), miért vállalta a kockázatot az észak-hollandiai szenes blokkok megépítésével és üzembe helyezésével.

A Handelsblattnak nyilatkozó RWE egyrészről rendkívül diplomatikusan azt hangsúlyozza, hogy támogatja a holland energetikai átállást, másrészről viszont közölte: a németországi jogszabályokkal ellentétben, a holland törvény "nem nyújt megfelelő kompenzációt" a károsultaknak, ezért mint közölték: "Nem gondoljuk, hogy ez helyes".

Megpróbálják kifizettetni a számlákat

A perben az energiakonszern a nemzetközi energia chartára (Energy Charter Treaty, ECT) hivatkozik, melyet több mint ötven ország tart magára nézve elvileg kötelezőnek, de mely éppen az utóbbi években vált sok probléma forrásává is. Az ECT 1994-ben született, 1998 óta érvényben lévő nemzetközi megállapodás, eredeti célja szerint a 90-es évek elején felbomló szovjet érdekszféra kelet-európai részeinek integrálása volt az európai és a világ energetikai piacába. Segítségével megnyithatóvá és átláthatóvá válhattak ezek a piacok - részben annak köszönhetően, hogy az ETC határokon átnyúló védelmet biztosított külföldi beruházások számára. Az egyezmény egyik sarokpontja éppen az, hogy a külföldi tulajdonú energetikai befektetések tulajdonosai kártérítést követelhessenek az adott államtól olyan esetben, ha a lokális szabályozás negatívan befolyásolja a befektetésből várható profitot.

Az energia chartával takarózó RWE lépése azonban felháborító - véli Wendel Trio, a Climate Action Network (CAN) igazgatója. A 130 ország több mint 1500 fenntartható fejlődésben és éghajlatváltozási kérdésekben érdekelt - nem kormányzati és nem iparágazati kötődésű - szervezetét tömörítő nonprofit CAN vezetője úgy látja, hogy a német konszern valójában a tiszta energiátmenetet (Energiewende) akadályozza Hollandiában. Ráadásul az RWE tudott az éghajlatváltozás veszélyes hatásairól és a fosszilis üzemanyagok gyors fokozatos megszüntetésének szükségességéről, mégis úgy döntöttek, hogy 2015-ben széntüzelésű erőművet nyitnak. Ugyanígy cselekednek azok a vállalatok is, amelyek 2021-ben továbbra is fosszilis energiába fektetnek be - tette hozzá Wendel Trio.

Nem az első eset, hogy egy fosszilis üzemanyaggal foglalkozó vállalat megpróbálja kifizettetni a számláit az adófizetőkkel a saját rossz üzleti döntései miatt ...

...de ha nem lépünk fel ez ellen, nem is ez lesz az utolsó eset" - tette hozzá.

A holland kormány első körben azzal pöccintette le magáról a német panaszkodást, hogy az RWE-nek van még 10 éve, hogy más energiaforrásra váltson. Ennyi idő elegendő kell legyen a számukra, hogy megtérüljenek a befektetéseik - közölte a parlamenttel Bas Van't Wout gazdasági miniszter. Arról azonban a tárcavezető szót sem ejtett, hogy a helyzetért valójában a holland kormány(ok) is felelőssé tehető(k). 

A legjobbat - a legrosszabbkor

Hollandiában a szén energetikai problémaként a 80-as évek óta létezik. Ám míg az akkor kifutó erőművek helyére sikerült jelentős méretű, új termelőkapaciátásokat is különösebb probléma nélkül a rendszerbe illeszteni, a 2010-es évekre ez a helyzet teljesen megváltozott. Jelenleg négy szénerőmű dolgozik az országban - azután, hogy az 1994-ben bekapcsolt, 630 MW teljesítményű Hemweg 8-at 2019-ben - négy évvel a tervezett időpontja előtt - be kellett zárni, mert gazdaságtalanná vált a működtetése, miután elveszítette a biomassza égetési jogát. Ugyanez a sors vár az 1993 óta működő, 600 MW teljesítményű Amercentrale 9-re is, melynek ugyancsak az RWE a tulajdonosa. Azonban, miután kiderült, hogy a zöldenergiaként elszámolt biomassza valójában évente 20 ezer futballpályányi területű erdő felzabálását jelenti, ami ráadásul nagy távolságról, hajókkal szállítanak a geertruidenbergi kazánokba, és mindez évente 1,7 milliárd euróba kerül a holland adófizetőknek, a kérdés eldőlt. A biomasszát Hollandia kivezeti az energiatermeléséből, így viszont gazdaságtalanná válik az erőmű működése.

Az Amercentrale 9 hűtőtornya
Kép: Getty Images

Az Amercentrale 9-cel az RWE jelenleg 2025-ig számol, ami leginkább annak köszönhető, hogy az erőmű által hővel ellátott Breda és Tilburg igényeit egyelőre nem tudják más módon biztosítani.

A három további hollandiai szénerőművel viszont nincs technológiai probléma, hiszen csak néhány éve álltak működésbe. Az Uniper 1070 MW-os Maasvlakte 3 erőműve és az Engie 800 MW-os Rotterdam erőműve mellett az RWE 1600 MW-os Eemshavenje is 2015 óta termel hőt, de főként áramot. Mindhárom erőmű korszerű a maga műfajában: 46 százalék körüli hatásfokuk önmagában is figyelemre méltó (főleg annak tükrében, hogy a Mátrai Erőmű blokkjainak hatékonysága a 2007-es nagy, rekonstrukciós felújításokat követően volt - elméletben - 32,5 százalékos).

Még fellelhető az interneten az a prospektus oldal, amivel a Siemens mérnöki és technológiai prizmán keresztül bizonygatja az eemshaveni beruházás nagyszerűségét. Ebben előkerül a megfizethető ellátás és a minimalizált károsanyag-kibocsátás, és a szöveg gyorsan eljut az "ultra-szuperkritikus" jelzőig is, mivel a 15 százalékos biomassza-tüzelőanyag bekeverésével "az egyik leginkább környezetbarát széntüzelésű erőmű" 2,5 millió háztartás áramellátási igényét vállalja fel. A régi típusú erőművek méltatása során iparági megszokásból mantrázott tételek, mint az ellátásbiztonság, az új munkahelyek teremtése, de az is, hogy akkor, 2015-ben Hollandiában több mint 17 millió lakó függött a széntüzelésű erőművektől míg mára súlytalanná váltak, és csak homokszemeknek látszanak a szélben. Ez a szénerőmű ugyanis a lehető legrosszabbkor, és a lehető legrosszabb helyen állt munkába.

Vége a gáznak is!

Ezzel az üzenettel kezdte évértékelőjét a közelmúltban Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EBB) elnöke, aki szerint Európának tudomásul kell vennie, hogy a jövője már nem a fosszilis tüzelőanyagokhoz kötődik. Mindez nem csak a szénerőműveket leépítő, a gázra mint rugalmas, kiegyenlítő kapacitásokra tekintő európai országok felől érdekes kijelentés, hanem azért is, mert az EBB 2013 és 2019 között maga is 4,7 milliárd eurónyi támogatást nyújtott a széntől függő energetikai vállalatoknak. De Hoyer szerint 2020-ban megtörtént a váltás, és bár a tavalyi év nehéz volt, mégis sorsdöntőnek is bizonyult.

Az EBB beleállt, hogy az éghajlatváltozással és a környezettel kapcsolatos finanszírozás aránya a korábbi 34 százalékról 40 százalékra ugorjon, így reális lehetőséggé vált, hogy Európa klímabankjává lényegüljön át. Ez gyors súlypontváltozásokat jelent. Például azt, hogy bár az EBB jelenlegi éghajlati ütemterve szerint azok az erőművek jogosultak még támogatásra, amelyek kilowattóránként kevesebb mint 250 gramm szén-dioxidot bocsátanak ki, de ezt a bank fokozatosan és gyorsan szigorítja. Olyannyira, hogy 2021 vége előtt a tereik szerint teljesen megszüntetik az összes fosszilis üzemanyagú erőmű finanszírozási lehetőségét. Az Euractiv Hoyer beszédből azt emelte ki, hogy az elnök szerint, ha az uniós vállalatok nem növelik a zöldszektorba történő beruházásaikat, és nem mozgósítanak több pénzt az innovációra, akkor az Európai Unió elveszítheti a helyét a globális versenyben.

Téves volt a holland ortodoxia

Az eemshaveni erőmű indulása Hollandiában ugyanis éppen akkor történt meg, amikor sor került az első klímaperre. Utóbbi pedig végül alapjaiban változtatta meg az addigi állapotokat.

A konkrét ügyről - de általában véve a klímaperek jogértelmezési és dogmatikai nehézségeiről - magyarul is hozzáférhető már komplex, de jól érthető értekezés: a Közjogi Szemlében elolvasható, hogy az Urgenda-ügyben a holland bíróságok miért kerültek komoly dilemma elé. Leegyszerűsítve: igaz ugyan, hogy a karbonszennyezés csökkentéséért küzdő alapítvány és a hozzájuk csatlakozó 886 holland civil keresete csak annak kimondását kérte, hogy a holland állam üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátáscsökkentési intézkedései elégtelenek - és ezzel alapvető állampolgári jogokat sértenek -, ennek az állításnak számos súlyos, politikai és gazdasági kötelménye van.

Maga a per valójában már 2012 novemberében elkezdődött, amikor a nonprofit szervezet először hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy növelnie kell az éghajlatvédelmi cselekvési ambícióit. Az amszterdami székhelyű alapítvány amellett érvelt, hogy Hollandia nem vállal eleget mindebből az Európai Unió felé és a vállalt célok elérése érdekében. Megfelelő válasz hiányában aztán 2013-ban beperelték az államot azért, mert szerintük Hollandia - tekintettel a gazdasági potenciájára és a tengerszint emelkedésével szembeni kiszolgáltatottságára - nem csak megteheti, de meg is kellene tegye, hogy globális vezető szerepet vállal az egy főre eső károsanyag-kibocsátási mennyiségek csökkentésében.

Holland klímavédő aktivista az Urgenda-ügy hágai legfelsőbb bírósági tárgyalása idején (2019. december 20.)
Kép: Getty Images

A tét óriási volt, mert ha a kereset megáll, azzal kötelezhető az állam a drasztikusabb és dinamikusabb klímavédelmi cselekvésre. Így az sem véletlen, hogy noha a Hágai Kerületi Bíróság elsőfokon már 2015-ben helyt adott a felperesi kérelemnek, a holland kormány ennek végrehajtását évekig maszatolta, miközben az ítéletet újra meg újra megfellebbezte. Jól lehet, a holland parlament még abban az évben határozatot fogadott el, melyben felszólította a kormányt, hogy 2015 év végéig az terjesszen elő tervezetet a széntüzelésű erőművek megszüntetése, az egymást váltó kabineteknek erre nem nagyon akarták rászánni magukat.

Igaz, hogy a 2017-es választások után a koalíciós paktumba bekerült, hogy a kormány 2030-ig nem csak a szén-dioxid-kibocsátást csökkenteti drasztikusan, hanem 2021-től szigorítanak a szénerőművekre vonatkozó környezeti határértékeken is (ami a szén-dioxid kibocsátás mellett például a higany, a nitrogén-dioxid és a kén-dioxid visszafogását is megköveteli), és az is tény, hogy az utóbbi években Hollandia - a korlátozó jogszabályok és rendelkezések elbontásának és a befektetésösztönző lépések életbe léptetésének és finanszírozásának köszönhetően  - drámai mértékben növelte a lakossági és ipari méretű megújuló energiás volumeneit is, de az ortodox energiaipari politikának az egymást követő kormányok továbbra is mind bedőltek, és nem fogadták el a szénerőművek bezárására vonatkozó bírósági döntéseket.

Azzal próbálták elvenni a klauzula élét, hogy a biomassza mellett kampányolva bizonygatták a károsanyag-kibocsátási mennyiségek csökkenthetőségét - pechjükre a kormány és a parlament egyik legfőbb tanácsadó szerve, a Szociális Gazdasági Tanács a biomassza nagyipari energiatermelésből való kivonásának szükségessége mellett foglalt állást. A kormány a Fellebbviteli Bíróság 2018-ban a másodfokú (az elsőfokúval megegyező, elmarasztaló) ítélet megsemmisítését is kérte, de végül, 2019-ben a Legfelső Bíróság tett pontot az ügy végére azzal, hogy jogerősen a civilek javára döntött.

Ezt követően tavaly áprilisban jelent meg az a kormányzati döntés, mely alapján a széntüzelésű erőműveket Hollandiában az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére kényszerítik. Az Urgenda-csoport követelésének megfelelően jelentősen megnövelt visszavágást a legkönnyebb a szénerőműveken végrehajtani: a 11 millió tonna szén-dioxid egyenértékű csökkentésnek legalább a felét 5,5-7 millió tonnát a szénerőművek számlájára lehet írni. A terv az, hogy fokozatosan csökkentik az üzemórák számát, az energetikai rendszer fejlesztésében eközben az ellátásbiztonsági kockázatok feloldására fókuszálnak, és így 2030-ig eljuthatnak oda, hogy végleg bezárják ezeket az egységeket.

"Nincs több blabla!"

A hollandiai pernek a napokban lett egy franciaországi áthallása, miután a párizsi közigazgatási bíróság ítélete 2,3 millió civilnek adott igazat az állammal szemben. A Greenpeace, az Oxfam és más nemzetközi civil szervezetek petícióját aláírók 2018-ban az éghajlati válság elégtelen kezelése miatt perelték be a francia államot. Jean-Francois Julliard, a francia Greenpeace ügyvezető igazgatója az ítélethirdetést követően történelminek nevezte a bíróság döntését, mert az szerinte az igazság győzelmét jelenti az állami tagadás felett. Mint fogalmazott:

"Egy francia bíró úgy ítélte meg, hogy a francia állam éghajlati tétlensége törvénytelen. Ez a döntés nemcsak azt veszi figyelembe, amit a tudósok mondanak, és hogy mit akarnak az emberek a francia közpolitikából, hanem arra is ösztönöznie kell az embereket a világ minden táján, hogy felelősségre vonják kormányaikat az éghajlatváltozásért saját bíróságaikon. A kormányok számára az írás a falon van: az éghajlat-igazságosságot nem a beszédek és az üres ígéretek érdeklik, hanem a tények! Ez a történet még nem ért véget, ezt a döntést kulcsfontosságú első lépésként fogjuk használni a tudományosan megalapozott érveléseink előmozdítása érdekében, és a következő hónapokban elérjük, hogy a bíróság elrendelje a francia állam fellépését az éghajlati vészhelyzet ellen. Nincs több blabla!"

A holland szénhiba
Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy e viszonyok és mozgástér ismeretében az RWE és a többi szénerőműves beruházó vajon miben reménykedhetett Hollandiában, s hogy most mégis miért és hogyan is fut a pénze után. Az biztos, hogy a szénerőművek körül kialakuló helyzet váratlanul nem érte őket, és hasonló helyzettel a német energiacégek odahaza is szembesültek már.

A német szövetségi kormány hosszas alkudozások után, 2020 nyarán fogadta el a szénkorszak elzárásának menetrendjét. E szerint 2038-ig bezárják az összes - akkor 84, ma már kevesebb, mint 80 - széntüzelésű erőművet, és az érintett államok és régiók - Szász-Anhalt, Szászország, Észak-Rajna-Vesztfália és Brandenburg stb. - számára mintegy 40 milliárd eurós (14 275,4 milliárd forintos) komplex csomagot biztosítanak. A kompenzációs pénzeket zömében nem a szenes cégeknek adják (vagyis nincs kártérítés), hanem a szektorból kikerülő dolgozókra fordítják olyan "társadalmilag felelős megoldások" finanszírozásával, mint az új infrastruktúra építése, és új munkahelyek teremtése stb.

Ahogyan azt korábban a szénkorszak végének tárgyalásával, illetve a Mátrai Erőmű előtt álló lehetőségekkel kapcsolatban már összefoglaltuk: 2010 után előbb az Egyesült Államokban, majd Európában is világosan láthatóvá vált, hogy a széntüzeléses technológiának bealkonyult, miután a változó klímapolitika, a szél-, és napenergia-termelőerők nagy tempójú terjedése és Európában a karbonkvóta-rendszer beérése gazdaságtalanná tette ezeket az erőműveket.

Az Eemshaven-i erőmű látképe - a szebbik oldalról
Kép: Getty Images

A téma hollandiai fejezetét azonban energetikai és gazdasági oldaláról komoly nemzetközi szakanyagban is feldolgozták. Az amerikai központú Energetikai Gazdasági és Pénzügyi Elemző Intézet (Institute for Energy Economics and Financial Analysis, IEEFA) 2016 novemberében publikált tanulmányának azonban már a címe sem ígért sok jót. A "The Dutch Coal Mistake" (vagyis: A hollandi szénhiba) téltelesen végigveszi, hogy miközben 2010 után a fejlett gazdaságokban egyre inkább előtérbe került a széntüzelésű energiatermelés sebezhetősége, a holland kormány három olyan beruházásra is áldását adta, amelyek e kockázatokra egyáltalán nem figyeltek oda.

Nem magyarázza ezt az, hogy a beruházók egyike sem holland, és az sem, hogy a német RWE és Uniper, illetve a francia Engie is csak 2015-re készültek el a szénerőművükkel. Az viszont tény, hogy az energetikai társaságok már akkor jelentős veszteségeket könyveltek el, amikor e beruházásaik végére értek. Az értékvesztés az IEEFA számításai szerint az RWE esetében (de az összes hollandiai szén- és gázportfólióra értve) már 2013-ra elérte a 2,3 milliárd eurót, az Engie esetében az 1,6 milliárd eurót, az Uniper pedig (2016 nyarára, igaz nem csak a holland, de a német és francia "kalandjai" miatt is) összesen 1,8 milliárd eurót bukott. Minden veszteségnek egy eredő oka volt: az, hogy az egyre ambiciózusabb szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési lépések és kényszerek elől Hollandia bár akart, de nem tudott kitérni.

Ezek az erőművek mind gazdaságtalanok abban a tekintetben, hogy megfeleljenek eredeti céljuknak

- olvasható az IEEFA tanulmányban. Az elemzés már az új erőművek bekapcsolása utáni évben arra jutott, hogy e befektetések nem tudnak megtérülni, a tulajdonosok pedig nem tudnak majd még többet nem veszíteni ezeken a beruházásokon. Ráadásul ez a helyzet nem országspecifikus vagy lokális, mivel a három új holland szénerőmű példája Nyugat-Európában kizárja az új szénerőművek építését, de egyben jelzi is a már meglévők számára "a közelgő nehézségeket".

Lehet-e az ETC-vel takarózni?

Az RWE nem az első szénerőmű-tulajdonos energetikai cég Európában, amely bíróságon kérdőjelezi meg, hogy egy állami hogyan teljesítheti az éghajlatvállalási kötelezettségeit. A másik holland szenes erőmű tulajdonosa, az Uniper is perel - igaz, a 2019 decemberében indított bírósági eljáráshoz a cég máig nem kért választottbíróságot.

Az Uniper az E.On szénerőműves portfóliójából kreált cégként kezdte, Németországon kívül Svédországban, Hollandiában és Belgiumban, de Oroszországban és máshol is vannak érdekeltségei - a gönyűi gázerőművet is ők működtetik. A fosszilis tüzelésű egységek mellett azonban víz-, illetve atomerőművi portfóliójuk is van. Tavaly nagy visszhangja volt, hogy a cég Németországban új széntüzelésű erőművet avatott - igaz, a Datteln 4 tíz év csúszással épült meg (rengeteg tervezési és építési hiba, de bírósági tiltások is hátráltatták az építést), és cserébe a cég négy régi szenes blokkot is leállított. Legutóbb, egy hónapja azzal kerültek be az iparági hírekbe, hogy Németországban leállították a 875 MW-os Hedey 4 szénerőművet miután a német energetikai hatóság az egységet a kikapcsolandók listájára tette.

A Datteln 4 már működik, de nem egy sikertörténet
Kép: Getty Images

Az Uniper Hollandiában szintén az ECT-re hivatkozva indította a perét.

Azt, hogy az ECT ma már nem jól szabályoz, valójában szintén nem új felismerés. A megállapodást évek óta próbálják modernizálni, a korszerűtlensége éppen a megújuló energiás áramtermelésre és a tiszta energiára való átállást akadályozza. A helyzet súlyosságát érzékelteti, hogy a spanyol energia- és környezetvédelmi miniszter, Teresa Ribera (aki korábban azzal a bejelentésével keltett kontinentális figyelmet, miszerint Spanyolország 2030-ig 50 GW megújuló erőműves termelőkapacitást illeszt a rendszerébe) tavaly decemberben felszólította az Európai Bizottságot, hogy ha az ECT-reformját nem sikerül összehangolnia a párizsi klímamegállapodással, akkor vonuljon ki az egyezményből. Több francia miniszter ugyancsak jelezte: az ECT modernizálása túl lassan halad, így kétséges, hogy a charta képessé válik-e valaha a klímavédelmi szempontokkal összhangban működni.

A témáról körképet közlő Politico írt arról is, hogy tavaly decemberben Belgium kifejezetten azt kérte az EB-től, hogy állapítsa meg: összeegyeztethetők-e ECT beruházásvédelmi záradékai az uniós joggal. Minderre azt követeően került sor, hogy az EB 2018-ban hozott döntése kimondja: jogellenes az ETC-re hivatkozni, ha az adott szerződést két uniós tagállam köti. De a bíróság szerint az uniós jog egyébként elég védelmet nyújt a befektetőknek, ha a tagállami bíróságok döntései esetleg megpróbálnák kijátszani az uniós jogot.

A napilap szerint, ha az EB nem változtat az ECT-n, akkor jöhet az a megoldás, hogy az összes uniós tagország kivonul az egyezményből, és egymás közt kötött megállapodással elérik, hogy a cégeik egymás ellen ne használhassák az ECT-t. Ha ez az út járható, és az uniós országokhoz csatlakoznak az EFTA-országok (Svájc, Norvégia, Liechtenstein és Izland) is, akkor az EU energiaágazatába irányuló külföldi befektetések 80 százalékát megakadályozhatják abban, hogy perre vihessék a klímapolitikai döntések iparági következményeit- írja a Politico. Nem volna példa nélküli megoldás ez, mivel hasonló dokumentum oldja meg 2020 májusa óta az EU-n belüli kétoldalú beruházási szerződések problémáját is.

Ha így lesz, az RWE, legalábbis Hollandiában, valószínűleg hoppon marad.