Körülbelül 200 ezer macska van Washington D.C-ben, amelyeknek közel a fele a háztartásokban, benti macskaként él – derült ki egy nemrég készült felmérésből.
Az Index által idézett kutatás szerint a vizsgálatot összesen három évig végezték. A felmérésben a háztartásokban és menhelyeken élő macskákat, a kóbor állatokat, valamint a vadmacskákat is összeszámolták. A „népszámlálásban” sokat segítettek a kültéren elhelyezett kamerák is.
Kétlem, hogy van olyan húsevő emlős, amely ehhez hasonló gyakorisággal fordul elő világszerte – mondta a kutatás vezetője.
Az elemzés keretében több olyan szervezetet is sikerült összehozni, amelyek közt korábban komoly viták voltak arra vonatkozóan, hogy a macskák milyen hatással vannak a környezetükre és annak élővilágára.
Legolvasottabb

Alaposan megugrott Magyarország ázsiója külföldön

Messziről kerülje ezeket a strandokat, ha nem akar hányást, hasmarsot

Ez aztán a balatoni luxuslak: önfenntartó kastély 70 ezer négyzetméteren, egymilliárd kétszázmillió forintért

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Tiltólisták jönnek a műanyagtermelésben, cudar világ van az újrahasznosításban
