Óvatosnak kell lennie annak, aki Donald Trump amerikai elnöknek vagy éppen ellene szurkol abban a nagy játszmában, amely tegnap kezdődött - véli Edward Luce, a Financial Times (FT) Egyesült Államokkal foglalkozó publicistája. Az ellenzéki Demokrata párt hónapig tartó belső vita után talált egy indokot arra, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indítson az államfő ellen. Mindenki azt találgatja, hogy vajon maga Trump van-e az ügy hátterében, aki arra játszik, hogy egy kudarcba fulladó impeachment eljárás javíthatja 2020-as újraválasztási esélyeit, vagy kiderül, hogy tényleg vaj van a fején.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke, jelenleg a legmagasabb hivatalt viselő ellenzéki politikus egy éven át ellenállt az alulról jövő nyomásnak, hogy indítsanak eljárást az elnök elmozdítására a hatalomból. Most beadta a derekát, de az FT cikkírója szerint elsősorban azért, mert az a veszély fenyegette, hogy ha nem teszi, akkor a pártja leváltja a kongresszus alsóházának elnöki tisztségéből, amit a nagyobb rossznak értékelhetett.

Mi van a papírban?

Ezt az előtt eldöntötte, hogy a kezébe került volna a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július telefonbeszélgetésének leirata, amelyből kiderülhet, hogy az amerikai elnök megpróbálta-e rávenni kollégáját - akár az Ukrajnának ígért közel 400 millió eurós segély visszatartásával -, hogy indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és fia korábbi ukrajnai szerepvállalásával kapcsolatban. Trump azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza ezt a leiratot, de csak azokat a jegyzeteket adta át, amelyeket a hangfelvétel hallgatói készítettek - írta a BBC. Ezekből kiderült, hogy jelezte Zelenszkíjnek: nem lenne kifogása az ellen, ha kivizsgáltatná ki a két Biden ügyeit, amelyekre "sokan kíváncsiak".

Mit tanít a történelem?

A korábbi impeachment eljárások nem sok eligazítást adnak a mostani esélyével kapcsolatban. Eddig két ilyen indult: Bill Clinton ellen 1998-ban, a másik Andrew Johnson ellen 1868-ban. A szenátus mindkét esetben az elnök mellé állt. Richard Nixon 1974-ben lemondott, mielőtt elmozdíthatták volna a hatalomból. Az utóbbi Watergate-botránya úgy indult, hogy a Republikánus Párt túlnyomó többsége támogatta az elnököt, ám ez megfordult, amikor kiderült, hogy magnófelvételek készültek arról, hogy az elnök utasítást ad a betörésre a demokraták 1972-es elnökválasztási kampányközpontjába.

Trump is úgy kezdi az eljárást, hogy saját pártja egységesen támogatja. Az közvélemény - szemben a washingtoni elit feltételezésével - nem sok figyelmet fordít az ügyre. Mindez azonban egy csapásra megváltozhat, ha kiderül, hogy az elnök megpróbálta rávenni ukrán kollégáját, Volodimir Zelenszkijt, hogy indítson korrupciós eljárást Joe Biden demokrata elnökjelölt és fia ellen korábbi ukrajnai szerepvállalásukkal kapcsolatban. Ezzel a törvények fölé helyezné magát, amire még az átlagos amerikai szavazó is megemeli a szemöldökét.

Miért most és nem korábban?

Miért most léptek a demokraták és nem Robert Mueller különleges ügyész vizsgálatának áprilisi lezárásakor? Két ok miatt - véli az FT publicistája. Az egyik, hogy Mueller vizsgálatának oroszlánrésze arra irányult, összejátszott-e Trump még elnökjelöltként, 2016-ban orosz ügynökökkel annak érdekében, hogy Moszkva őt segítve befolyásolja a szavazást. (Ezt nem találták bizonyítottnak.) Most azonban a hivatalban lévő elnök viselkedése a vizsgálat tárgya. A kérdés az, visszatartott-e 391 millió dollár amerikai segélyt Ukrajnától annak érdekében, hogy az átutalásért cserébe elérje Zelenszkijnél a két Biden befeketítő eljárás megindítását?

Trump ellen fogadnak

A politikai és pénzügyi előrejelzésekre vonatkozó fogadásokat kínáló PredictIt oldalain 62 cent befizetésével lehetett fogadni az amerikai elnök eltávolítására a hatalomból nem sokkal azelőtt, hogy bejelentették az ellene indított impeachment eljárást - írta a Business Insider. Ha bekövetkezik a várt esemény (azaz a site szabályai szerint a kongresszus legalább egy ügyben vétkesnek találja az elnököt), akkor a fogadó egy dollár nyereményre számíthat. Így a portál értékelése szerint a fogadók 62 százalékos esélyét látják az impeachment bekövetkezésének.Az esélyeiket javítani látszik az a hír, amely szerint Trump felhívta Peolosit, miután bejelentette, hogy elindítja az eljárást, és tárgyalást kezdeményezett vele. "Hé, tehetünk valamit ezzel a whistleblower-panasszal kapcsolatban, kitalálhatunk valamit?" - mondta az NBC News szerint. Pelosi válasza állítólag annyi volt, hogy szóljon az embereinek: tartsák be a törvényeket. A Washington Post úgy tudja, az elnök tanácsadói annyira tartottak attól, hogy Trump a két Biden elleni eljárás elindítására akarja rábírni Zelenszkijt, hogy meg akarták akadályozni kettejük telefonbeszélgetését. Megpróbálták elhalasztani vagy levenni az elnök napirendjéről a július 25-ei telefonhívást.

A másik ok, hogy a mostani ügy - nevezzük Ukrainegate-nek - sokkal könnyebben átlátható. Ha kiderül, hogy az elnök egy az USA-val szövetséges állam támogatásának visszatartásával nyomást akart gyakorolni annak vezetésére a saját elnökválasztási esélyeinek javítása érdekében, ezt a kevésbé képzett és a politikát csak távolról követő szavazó is érteni fogja, és el fogja ítélni.

Csaló vagy nem csaló?

A Trumpot körülvevő szekértábor tagjait persze még ez sem fogja eltántorítani az elnök támogatásától, mert azt mondhatják: csak a korrupció ellen akart fellépni egy olyan ország esetében, amely híres a politikai-gazdasági rendszerét átszövő uram-bátyám viszonyokról. Más szóval még egy a demokraták szempontjából sikeres eljárás esetén is kérdéses, meg tudják-e győzni az amerikaiakat arról, hogy az elnökük egy csaló, amit Nixon estén mindenki elfogadott. Rontja ennek esélyét, hogy Pelosi hat kongresszusi bizottság között osztotta szét az ügy kivizsgálását. A Waltergate meghallgatásai egyetlen testület előtt zajlottak, ahonnan élő tévéközvetítésben tudósított a sajtó az eseményekről, így azt könnyebben követhették a nézők.

Mit tud?

Az Ukrainegate-et egy a hírszerzési ügynökségeknél dolgozó jó szándékú szivárogtató (whistleblower) indította el, aki tudta, miről beszélt telefonon Trump Zelenszkijjel. Ha ez a kistisztviselő nyilvános vallomást tesz az ügyben, és olyasmit mond, ami meggyőzően alátámasztja, hogy az elnök a törvény fölé helyezte magát, akkor megváltozhat az impeachmentet most meglehetősen szkeptikusan megítélő politikai közhangulat - véli az FT publicistája.

Ne feledjük, Mueller kongresszusi vallomása, ami igen soványra sikerült, csak Trumot erősítette, aki minden vele kapcsolatos eljárást boszorkányüldözésnek minősít. Így aztán a világ sorsára is nagy hatást gyakorló amerikai politika alakulása most elsősorban egy whistleblower kisember mondanivalójától függ.