A Barbie című film bemutatója által kiváltott nagy érdeklődés a Mattel által gyártott ikonikus babák eladásainak növekedéséhez vezet, amelyek az elmúlt évben folyamatosan csökkentek. Egyetértés van azonban abban is, hogy ez a fellendülés rövid életű lesz.

Az elemzők konkrétan úgy vélik, hogy a Barbie eladások növekedése az év harmadik negyedévében (júliustól szeptemberig) lesz a legmarkánsabb, majd újra csökkenni kezd. A Mattel amellett, hogy részesül a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével, Greta Gerwig rendezésében készült film bevételeinek egy kis részéből, profitálhat a babák, merchandising termékek és más márkákkal, például a Zarával, a H&M-mel és a Gap-pel együttműködő termékek eladásából, amelyet a Barbie mozibemutatót megelőző hatalmas marketingakció pumpált fel – írja a Money.it

Nem a Barbie lesz a Mattel megmentője

A film megjelenése általánosságban pozitív hatással lesz a franchise-ra, különösen a fogyasztási cikkekre, mivel egy vásárlóerővel rendelkező célközönséget szólít meg. Ez hatással lehet a Mattel bevételeire, tekintettel a jogdíjbevétel magas – 80 százalék feletti – árrésére is.

Maga a célközönség, amelyet a Barbie megcéloz, azonban számos kétséget ébreszt az elemzőkben. A legszkeptikusabbak nem számítanak arra, hogy a film jelentős forgalomnövekedést hoz majd a Mattel számára, mivel nem a kisgyermekeket, a termék célpiacát célozza meg.

Az előző évhez képest jóval veszteségesebb a Mattel 

A Mattel 2023. április 26-án tette közzé a 2023-as első pénzügyi negyedév eredményeit, amiből kivehető volt a 0,24 dolláros részvényenkénti veszteség. Az üzemi veszteség 115 millió dollár, a nettó veszteség pedig 106 millió dollár volt, szemben az előző év azonos negyedévének 21 millió dolláros nyereségével. A bevételek 21,8 százalékkal, 814,6 millió dollárra csökkentek az előző évhez képest, ami meghaladta az elemzők 740,74 milliárd dolláros becslését. 

A Mattel növekedést ért el és piaci részesedést szerzett. Üzletünk alapjai erősek. Arra számítunk, hogy felülmúljuk az iparág teljesítményét, piaci részesedést nyerünk és elérjük az egész évre vonatkozó előrejelzésünket

– nyilatkozta Ynon Kreiz, a Mattel vezérigazgatója. 

Az elemzők arra számítanak, hogy a közelgő negyedéves eredményjelentés az árbevétel csökkenését és részvényenként 2 centes nettó veszteséget mutat, szemben az egy évvel ezelőtti 18 centes részvényenkénti eredménnyel. A Mattel továbbra is a növekvő költségek, a magas infláció miatt csökkenő fogyasztói kiadások és a kiskereskedők által a készletek csökkentéséről hozott döntések miatt ingadozik.

A Mattel kisfiúknak gyártott termékeit jobban vitték

Bár a Barbie a Mattel legismertebb márkája, a babaeladásokból származó bruttó árbevétele mégis elmaradt 2023 első negyedévében a Hot Wheels által generált árbevételtől.

A Mattel részvényei 2023 eleje óta több mint 20 százalékkal emelkedtek, szemben a rivális Hasbro részvényei által generált plusz 5 százalékkal. A Mattel 12 havi árfolyam-nyereség mutatója 16,01, ami jóval a Hasbro 13,6-os mutatója felett van.