Szinte minden országban egyre magasabb szintre emelkednek az élelmiszerárak, a kiskereskedelmi láncok több megoldással igyekeznek visszafogni a drágulást. 

A világ egyik legnagyobb boltlánca, a Carrefour cég spanyolországi leányvállalata most új lépéssel rukkolt elő. fixen 30 euróba - majdnem 12 ezer forintba - kerülő csomagot kínál, amelyben a mindennapos vásárlásoknál jellemző termékek - például tészta, olaj, kávé, tisztítószerek - kaptak helyet - írja a esmmagazin.com (European Supermarket Magazine) kiskereskedelmi szakportál. A cég lépésének előzménye, hogy a spanyol kormány az árcsökkentő intézkedésekre kérte a kiskereskedőket. 

A Carrefour augusztus közepén jelentette be, hogy november 30-ig befagyasztja száz hétköznapi szükségleti cikk árát a szardíniakonzervtől kezdve a rizsen át a mosogatószerig. A cég vezérigazgatója, Alexandre Bompardot pedig az élelmiszerárak emelkedéséről azt mondta: "A francia fogyasztók egyre költségtudatosabbá válnak az infláció hatására, az olcsóbb húst keresik a drágább helyett és hanyagolni kezdték bioélelmiszereket, amelyek drágábbak az átlagosnál."

A cégvezető feleslegesnek tartja azt a vitát, amely az infláció várható tetőzéséről szól, Úgy látja,  a vásárlók szokásai megváltoznak, tartóssá válhat takarékoskodó magatartás. Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy például marhahús helyett az olcsóbb sertéshúst választják, nem vesznek halat vagy természetes módon készült élelmiszereket.