A román vasúttársasság (CFR) december 22-re kikiáltásos árverést hirdetett, ahol pályahálózata egy részének üzemeltetését tervezi kiszervezni. A bukaresti árutőzsdén szervezett liciten 10, Bukarest, Brassó és Iasi környéki vasútvonal kerülhet kalapács alá, mivel meghirdetett minimálár nincs, a licitet a legnagyobb árajánlatot tévő vállalat nyeri. A CFR közleménye szerint a bérleti szerződést négy évre kötik, és az üzemeltetőnek kötelező átvenni az adott szakaszon dolgozó személyzetet.

A pályaszakaszok kiszervezése része annak a folyamatnak, amely a társaság költségeinek csökkentését, az üzemeltetését hatékonyságának növelését célozza. Novemberben a CFR-nek három, Temesvár, Kolozsvár és Galati környéki vasútvonalat sikerült bérbe adnia, az üzemeltetést a RC-CF Trans, a Via Terra Spedition és a Grup Feroviar Roman (GFR) vállalta.

QP | Quality Placement

Az állami vállalat veszteségeinek csökkentésére a román kormány az IMF nyomására tett még júniusban ígéretet. Bukarest akkor vállalta, hogy a leépítések mellett az országos vasúti pálya 20 százalékát, azaz közel 4 ezer kilométer vonal üzemeltetési jogát alvállalkozóknak engedi át, vagy érdeklődés hiányában felszámolja azokat. A drasztikus lépéstől több mint 100 millió lejes (egy euró 4,3 lej) megtakarítást remél a kormány.