Tavaly októberben több tízezer munkavállalót küldtek el a nagy légitársaságok, mert lejárt az első bértámogatási program, amely megvédte a dolgozókat a kirúgásoktól, és csak két hónappal később sikerült az újabbat elfogadni - olvasható a portálon.

Most azonban a folyamatosan növekvő utasszámmal a légitársaságok újabb és újabb toborzásokat jelentettek be, de az American Airlines-nál annyira sokan foglaltak jegyet, hogy a cég rendkívüli intézkedéseket kénytelen bevezetni: több száz járatát törli, hogy ne a repülőtéren derüljön ki, hogy egy-egy gépét nem tudja elindítani.

Az American 300 pilótát vesz fel az év végéig, és hasonló számú új szakember felvételét tervezi a United Airlines is.

A Delta Air Lines azt jelentette be, hogy jövő nyárig közel ezer új pilótát szeretne munkába állítani. Várakozásai szerint idén nyáron elérhető a járvány előtti belföldi forgalom, az üzleti utasok egy része is visszatér majd a repüléshez, de több európai ország is megnyílt már az amerikai utasok előtt.