Az Astra gyártásának megszüntetéséről még két éve született döntés, amikor az egyebek mellett a Peugeot-t és a Citroent tömörítő PSA csoport – miután korábban megvette az Opelt a General Motorstól – a termelés átszervezéséről döntött. Ebben a PSA és a Fiat-Chrysler összeolvadása csak annyi változást hozott, hogy a jövőben még több márkajelzést viselő kishaszonjármű készülhet majd Lengyelországban - írja a g7.hu gazdasági portál.

Ahogy több lengyel oldal is emlékeztet rá, az Opel Movano, Peugeot Boxer, Citroen Jumper és Fiat Ducato márkájú autókat gyártó részleget 280-300 millió euró beruházással bővítik ki. Az alkalmazottak száma nagyjából 500-zal nő majd, és összesen mintegy 2500 lesz, ha már három műszakban zakatol a termelés.

A tervek szerint a tesztüzem ősztől indul el, a sorozatgyártás pedig jövő áprilistól. A tervek szerint jövőre 50 ezer, 2023-ban viszont már 100 ezer kishaszonjármű gördül majd le a szalagról Gliwicében, ráadásul 2025-re a modellek 70 százaléka már elektromos lesz.