Amikor a General Electric, a világ egyik legpatinásabb vállalata novemberben bejelentette, hogy három részre válik, úgy tűnhetett a fiatalabb médiafogyasztóknak, hogy végleg lezárult egy fejezet az ipari konglomerátumok életében. Ugyanakkor ez az a fajta gyászjelentés, amelyet számos vállalat esetén kiadtak már és borítékolhatóan még sokszor ki fognak adni, nem jelenti azt, hogy vége a több lábon álló cégóriások korszakának. Ez a fajta struktúra ugyanis mindig újjászületik – írja Brooke Maters, a Financial Times publicistája.

Volt olyan idő, amikor a GE az Egyesült Államok legértékesebb vállalata volt annak ellenére vagy éppen azért, mert a műanyaggyártástól a repülőgép-hajtóművekig, a hitelkártyaüzlettől a televíziós hirdetésekig számos profillal foglalkozott. Úgy tűnik, most jött el az ideje, hogy csatlakozzon számos elődjéhez, amely a szétdarabolás sorsára jutott. Az indokok ugyanazok, mint máskor: az új vállalatok, amelyek az egészségügy, az energia és a repülés mentén jönnek létre, egyszerűbbek, áttekinthetőbbek lesznek, jobban tudnak majd koncentrálni saját tevékenységére.

Csak az elmúlt néhány évben, 2017 óta 178 hasonló szétválás történt a fejlett országok cégvilágában, nem számolva a GE-jét – derül ki a Dealogic tanácsadó cég adataiból. A Siemens például szintén egészségügyi és energia divízióit választotta le, a United Tecnologies az Otis liftgyártó és a Carrier fűtés-hűtés részlegét, míg a DuPont a polimerüzletágát választotta le, a Toshiba szintén a három részre bomlást fontolgatja.

Bírálatok

A részvényesek bírálják a konglomerátumokat áttekinthetetlenségük miatt. Úgy vélik, a rosszul teljesítő üzletágaik visszatartják a jókat, rontva a vállalatok részvényértékét. Emellett azért is kapnak kritikát, hogy túl nagyra nő a belső bürokráciájuk, és lomhán reagálnak a piaci kihívásokra. Ennek nyomán a szakértők többször megjósolták az ilyen óriások végét az elmúlt 40 évben, amiben volt is valami. Az 1980-as évek nagy leszalámizásai után a korábbi 60 százalékról 30-ra esett azoknak az amerikai vállalatoknak az aránya, amelyek legalább három iparágban voltak érdekeltek.

Általános vélekedés a közgazdász szakmában, hogy a konglomerátum struktúra nem jó dolog, az óriásokat szét kell szedni. Aztán annyira specializált cégek jönnek létre, hogy valakinek eszébe jut: a nagyobb növekedés érdekében, a több lábon állás jegyében bővülni kellene mind vertikális, mind horizontális irányban. És tíz évvel később újra ott áll előttünk egy konglomerátum – mondja Alexander Pepper, a London School of Economics üzleti iskolájának professzora.

Mi a logikája?

A nagy cégek még nagyobbá válásának vágya mögötti egyik ok az a nem igazán megalapozott feltételezés, hogy ha egy vezető menedzser jól irányítja a vállalatot az egyik szektorban, akkor ugyanilyen jó eredményt fog elérni a másikban is. Végül is egyik portéka olyan, mint a másik. Kívánatos lehet belépni egy új üzletágba, amikor a hagyományos szférában akadályozzák a vállalat növekedését a versenyszabályok, ám bőven van tőkéje arra, hogy valami másba is belefogjon.

Végül a szarkasztikus megfigyelők azt is megjegyzik, hogy amikor egy vállalat új területre lép, akkor a cég növekedésével arányosan nő a menedzserek bére és befolyása. Fontos embernek lenni jó, még fontosabbnak még jobb.

A konglomerátumok életképességének további bizonyítéka, hogy létrejöhetnek a közös befektető alapján. Például a KKR tőketársaság portfóliójában lévő vállalatok összesen 800 ezer embert foglalkoztatnak, és a csoport pénzintézeti ága nagyobb, mint számos regionális bank. Akik ezt a konglomerátummodellt támogatják, úgy vélik, ezek azért jobbak, mert a tőkeallokáción van a hangsúly, az egyes cégek vezetői önállóan tudják menedzselni vállalataikat, és az alapoknak megadott időszakonként kell fizetniük befektetőiknek, ami féken tartja költséges növekedési hajlamaikat.

Kimagyarázzák

Velünk élnek a konglomerátumok a technológiai óriások formájában is, igaz, ezek főként (nem kizárólag) digitális javakkal házalnak a felhasználóknál. Az Amazon, az Apple és a Google azzal érvel a nagy szervezet mellett, hogy üzletágaik között sok a szinergia, mivel mindegyik valamilyen technológiáról szól, így meglévő technikai tudásukat jobban ki tudják használni. Emellett gyors növekedésük kárpótolja befektetőiket azért, hogy nagyságuk esetleg rontja a hatékonyságukat.

A gazdaságnak ebben az ágában is látszik azonban a dzsungelharc, ami a nagyobb és kisebb méreteket szorgalmazók között dúl. A hatóságok két korábban kimagasló technológiai céget, az IBM-et és a Microsoftot is féken tartották, amikor úgy ítélték meg, hogy túlságosan tágra akarják szabni hatókörüket. Eközben a kisebb, szűkebb területre összpontosító versenytársaik – például Microsofttal szemben a Google – kihasználták a lehetőséget, hogy előretörjenek. És végén maguk is vállalati dinoszauruszokká nőttek.