Az Európában legelterjedtebb kávéházláncok között immár egy romániai is van - vette át a Ziarul Financiar gazdasági lap cikkét a Maszol. A food-service.de vendéglátóipari szakportál által összeállított ranglista 10. helyét a 5 to Go kávézólánc foglalja el, melyet 2015-ben alapított két bukaresti vállalkozó, Lucian Bădilă és Radu Savopol. A cég a közelmúltban Magyarországon is üzletet nyitott.

A cégnek 2021 végén 347 egysége volt, 44,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A márka négy piacon van jelen, Románián kívül Franciaországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon.

A rangsort három multinacionális cég dominálja. A McDonlad’s éttermekben 3029 McCafe nevű kávézó működik a kontinens 27 országában. Az amerikai Starbuck ennél több országban van jelen, 29-ben, azonban kávézóinak száma csak 2973, ami a harmadik helyhez elég. A második helyen a Coca-Cola tulajdonában levő Costa Coffee áll 3100 kávézóval, melyek 15 európai országban működnek.

Még egy orosz cég is

Az első tízben a brit Caffe Nero, a német Tchibo, az orosz Coffee Like, a görög Coffee Island, a svéd Espresso House és a görög Gregory’s szerepel még.

Romániában a 5 to Go mellett csak a három dobogós hálózat van jelen. A kávézók számát tekintve messze a 5 to Go vezet, 300-nál is többel, míg a Starbucks és a McCafe által működtetett egységek száma kevéssel 50 fölött van.