130 milliárd euróval lehelnének életet az EU-ba

Az uniós GDP 1 százalékának megfelelő, nagyjából 130 milliárd eurós növekedési csomag összerakását javasolják a római négyes minicsúcs résztvevői - mondta el a most véget ért tanácskozás utáni sajtóértekezleten Mario Monti olasz kormányfő.
Szabó Márta, 2012. június 22. péntek, 16:34

A szakértői kormány feje Angela Merkel német kancellárt, Francois Hollande francia államfőt és Mariano Rayoj spanyol kormányfőt látta vendégül - az eurózóna négy legnagyobb gazdaságának vezetői a jövő heti uniós csúcs előtt egyeztették álláspontjukat.

Nagy fontosságot tulajdonítunk a pénzügyi piacok stabilizálásának - húzta alá a tájékoztatón Monti, hangsúlyozva: az euró visszafordíthatatlan program, amely nagy sikereket ért el. A szigor nem tartható fenn növekedés és foglalkoztatás nélkül - tette hozzá Monti. Az Il Sole-24 Ore gazdasági napilap portáljának tudósítása szerint Merkel a maga részéről azt emelte ki, hogy mind a négyen támogatják a tranzakciós adó bevezetését, Hollande pedig a GDP 1 százalékát elérő növekedési program mielőbbi beindítását sürgette.

Monti úgy fogalmazott, az "euró eddig sikeres európai projektje visszafordíthatatlan". Az EU és az Európai Központi Bank feladata, hogy "hosszú távú európai gazdasági integrációról győzze meg az európai lakosságot és a piacokat".  Hollande kijelentette, mind a négyen tudatában vannak annak, hogy Európában "egységet kell sugározni". Hollande szerint csak akkor "lehet majd lemondani a nemzeti szuverenitás egyes elemeiről, ha nagyobb lesz a szolidaritás Európában".

Merkel az MTI tudósítása szerint kijelentette, hogy minden erővel "azon küzdünk, hogy az euró közös valutánk maradjon. A növekedés és a pénzügyi stabilitás az érem ugyanazon oldala" - mondta Merkel hangoztatva, hogy a németek azért "veszítették el bizalmukat, mivel Európában egyesek nem tartották be a szabályokat".

Rajoy egységes európai bankrendszert sürgetett. Ugyanakkor nem beszélt a Madridnak szánt európai segélyről, melyet "részletkérdésnek" nevezett.  "Ha feleslegesnek tartjuk az európai szabályok tiszteletben tartását, gondoljunk arra, hogyan tért el a szabályoktól 2003-ban Németország és Franciaország, az akkori olasz elnökség kacsintásával, és tíz évbe került a bizalom visszaszerzésére, amelyet nem a görögök és portugálok törtek meg..." - mondta végül Monti. Az olasz kormányfő hangsúlyozta, "több Európa kell" és a folyamat most Rómából indult újra, ahol az európai alkotmányt is aláírták.

Hiába volt négyes a római csúcs, Európában Merkel asszony diktál - kommentálta az összejövetelt az olasz sajtó arra emlékeztetve, hogy a római találkozó gyors tempóját is a Németország-Görögország Eb-mérkőzésre Gdanskba siető kancellár vezényelte.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

aleva, 2012.06.23 07:31

Ez az összeg szerintem is jelképes. De, ha nem akarnak, vagy nem tudnak munkahelyteremtésre több pénzt szánni, akkor meg lehetne ragadni a problémát a másik végéről. Meg kell adóztatni azokat a cégeket, amelyek nem az Európai Unióban fektetnek be. Annyival, hogy ne érje meg elmenni. Hogy akkor a versenyképességük csökken? Most arra van szükség, hogy nyugalom, boldogság, megelégedettség, béke legyen, vagy a bármi áron cél nélküli növekedésre? Minek a növekedés, ha csak boldogtalanok lesznek tőle az emberek??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

maximilien, 2012.06.23 00:34

ez kevesebb mint az EU GDP 1%-a. azaz nulla. es meg ebbol se lesz semmi valszeg.
egy minimum a GDP 5-10%-ara rugo fiskalis elenkitocsomagra lenne szukseg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kukoricajancsi, 2012.06.22 17:07

Az euró már csillagokat lát:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html