A magyar kormány váratlanul megvétózott egy nemzetközi egyezményt

A magyar kormány váratlanul megvétózott egy nemzetközi egyezményt, amelyet május 2-án kötött volna alá az EU afrikai kormányokkal - írja a 444.hu.
Szász Péter, 2018. április 26. csütörtök, 17:26

Jövő szerdán tartják a Marrákesben azt a konferenciát, amelyen az EU és számos afrikai ország vezetői tárgyalnak. Az együttműködés fő célja, hogy az EU pénzt ad az afrikaiaknak, és ők cserébe igyekeznek gátolni a migrációt.

Ezt az alkut segélyprogramok, vagy éppen az embercsempészek elleni rendőri együttműködések szegélyezik. Benne van az a program is, amin keresztül pénzt kapnak a hazatérésre azok a Líbiában várakozó emberek, akik hajlandóak lemondani arról, hogy illegálisan Európába hajózzanak - olvasható a portálon.

Az együttműködések folytatásáról egy közös nyilatkozatot fogadtak volna el az EU és az afrikai országok kormányai, az egész csúcs előkészítése már egy éve tartott. Ebben a helyzetben közölte a magyar kormány, hogy megvétózza, hogy az EU nevében alá lehessen írni a dokumentumot.

A magyar kormánynak az volt a baja a megállapodással, hogy abban nem ítélik el elég hangsúlyosan a migrációt, illetve a magyarok szerint nem tettek elég éles különbséget a menekültpolitika és a bevándorláspolitika közé. Ezt annak ellenére is kifogásolta Budapest, hogy egyébként az egész folyamat egyik fő célja az illegális bevándorlás mérséklése volna.

Nagy a botrány

A vitában a belga, a portugál és az olasz kormány képviselői felháborodottan utasították vissza, hogy az egy éve előkészítés alatt álló szövegen az utolsó héten módosításokat követelnek a magyarok.

Azt is állították, hogy a magyar kormány vétója az, ami az illegális migrációt valójában segíti.

A német, a francia és a ciprusi kormány képviselői egyenesen azt követelték, hogy szenteljenek külön vitát annak, hogy a magyar viselkedést elemezzék.

A kép forrása: AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix5, 2018.04.29 08:58

@zana:
"A hülyék, magyar hülyék, magyar barmok, magyar csecsenek, magyar húgyagyúak stb. a kormányon lévők.
Rázzák a pofonfát nagyon! "

Mi van more, magadra ismertél?
:D
Hirtelen önkritikát gyakorolsz?
A fajtádnál ez nem túl gyakori...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.04.29 08:54

@krix5:
More a köreid minden fax tagja!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.04.29 08:53

A hülyék, magyar hülyék, magyar barmok, magyar csecsenek, magyar húgyagyúak stb. a kormányon lévők.
Rázzák a pofonfát nagyon!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.04.29 00:22

@Bahnsteig_Eins:
Nem more, nem akarok veled egy munkahelyen dolgozni!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.04.28 21:41

@krix5: te hordázol, szánalmas cigánycsicska? Jelentkeztél már a nyuggerszövetkezetbe?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html