Annyira nem fogy az olaj, hogy megint csökkenthetik a kitermelést

Az OPEC és szövetségesei azt fontolgatják, hogy napi 500 ezer hordóval visszafogják a termelésüket, mivel a koronavírus hatásaként visszaesett az energiahordozó iránti globális kereslet, és emiatt csökken az olajár.
Szász Péter, 2020. február 3. hétfő, 19:22
Fotó: Getty Images

Erről a kérdésről az OPEC és szövetségesei által alkotott OPEC+ február 14-én kétnapos, előrehozott miniszteri szintű ülést tart az eredetileg tervezett március 5. helyett - közölte hétfőn a Reuters több forrást idézve.

A kőolaj az ára idén eddig 10 dollárral mintegy 56 dollárra esett, ilyen olajár mellett sok olajtermelő költségvetése már mínuszba fordul. A legnagyobb OPEC-olajtermelő Szaúd-Arábia költségvetése például 80 dollár körüli olajár mellett válik kiegyensúlyozottá. Hétfőn 13 óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 56,46 dollár volt, ami 16 cent csökkenés a pénteki záróárához viszonyítva.

Az OPEC egyik vezető olajtermelője, Irán hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az olajár nyomás alatt áll, és ezért a szervezetnek lépéseket kell tennie az árcsökkenés ellensúlyozására.

A februári miniszteri ülést előkészítő technikai bizottság kedden és szerdán egyeztet Bécsben. A bizottság feladata javaslatot készíteni a miniszteri ülésre.

Az OPEC tagállamait, valamint szövetségeseit, köztük Oroszországot tömörítő OPEC+ csoport január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogta vissza a kitermelést az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. Ez a vállalás 2020. március végéig szól.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.02.03 22:38

Az olaj kimúlik mint a szén. Az elektromos lobbi erősebb.
Tévedés, hogy a kurtizán a legősibb szakma. A villanyszerelő, mert a 7. napon mondá az Úr, s lőn világosság.
Ahhoz pedig ki kellett építeni a rendszert.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.03 22:31

Az amerikai palaolajcégek, amelyek már 100 dolláros olajárnál se tudtak nyereségesek lenni, mostanában hullanak mint a legyek...

Oil Bankruptcies Are Reaching Worrying Levels

https://oilprice.com/Energy/Energy-General/Oil-Bankruptcies-Are-Reaching-Worrying-Levels.html

ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html