Áttörés az észak- és dél-koreai kapcsolatokban

Észak-Korea sportolókat küld a Dél-Koreában rendezendő 2018-as téli olimpiai játékokra, jelentették be a két ország küldöttségének tanácskozása után, írja az Index a BBC-re hivatkozva.
Szabó Zsuzsanna, 2018. január 9. kedd, 07:59
Fotó: AFP

A bejelentés áttörést jelent a két ország kapcsolatában, miután Észak- és Dél-Korea két év óta először folytatott magas szintű tárgyalásokat - olvasható az Index cikkében.

A XXIII. téli olimpiai játékokat február 9. és február 25. között a dél-koreai Phjongcshangban rendezik. Észak-Korea sportolókat , edzőket, kísérőket, fellépőket, megfigyelőket, újságírókat és egy teakwondo-bemutatót tartó csoportot is küld az olimpiai játékokra. Szöul azt is javasolta, hogy az érkezőknek szervezzenek találkozót Dél-Koreában élő családtagjaikkal.

Ehhez csatlakozva az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott, hogy nem tartja meg az olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát.

A két Korea pénteken állapodott meg arról, hogy több mint két év után a határ menti demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban rendeznek hivatalos találkozót. A helyszín szimbolikus, korábban itt írták alá a koreai háborút lezáró tűzszüneti megállapodást - írja az Index. Mindez azt követően történt, hogy Kim Dzsongun újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenetet intézett Szöulhoz, jelezve, hogy országa részt szeretne venni a Dél-Korea által február 9-25. között rendezendő téli olimpián. Phenjan ezután újraindította a két éve elvágott forródrótot a két ország között.

A mostani Korea-közi tárgyalások "kiindulópontját jelentik annak, hogy békét lehessen teremteni a Koreai-félszigeten, és rendezni lehessen az Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramjával kapcsolatos problémákat. Erre való tekintettel az elnök részletes tájokoztatást kapott a fejleményekről" - mondta el az elnöki hivatal egyik tisztségviselője.

A két delegáció öt-öt főből áll. Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll, és a dél-koreait is miniszter vezeti: az országegyesítési ügyekkel foglalkozó Cso Mjung Gjon. A tárgyalásokon katonai és politikai témákról is szó lesz. A dél-koreai Cso Mjung Gjon azt mondta: az olimpia "békés fesztivál" lesz, amelyre "becses vendégek" jönnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból. (Elkészültek a haditervek az Észak-Korea ellenni háborúra)

A fenti képünk forrása: Manan Vatsyayana/AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK