Amikor már mindenki emelné az alapkamatot, jön a csökkentés

Az alapkamat csökkentését is kilátásba helyezte az ausztrál jegybank kormányzója szerdán, elismerve, hogy egyre erősebbek a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2019. február 6. szerda, 13:59
Fotó: Pexels

Philip Lowe idén tartott első nyilvános beszédében úgy fogalmazott, hogy az alapkamat bármelyik irányba elmozdulhat, a munkaerőpiaci helyzet és az infláció alakulásától függően.

Ezzel a kijelentéssel Lowe érzékelhetően elmozdult eddigi, a monetáris politika szigorítását valószínűsítő álláspontjától, ami meglepetésként ért több befektetőt. Az ausztrál jegybank épp előző nap, kedden döntött úgy, hogy változatlanul a rekordalacsony 1,50 százalékon hagyja az alapkamatot.

"Kissé meglepett bennünket, hogy a semleges álláspont felé történt egyértelmű elmozdulást nem jelezték tegnap" - mondta Su-lin Ong, az RBC Capital Markets globális befektetési tanácsadó cég vezető közgazdásza Sydneyben. Hozzátette ugyanakkor, hogy megítélésük szerint a semleges hozzáállás jóval inkább megfelel a helyzetnek, megfontoltabb, mivel a bizonytalanságok és kockázatok türelmet követelnek a jegybanktól. Gareth Aird, a Commonwealth Bank of Australia multinacionális pénzintézet elemzője szintén úgy vélekedett, hogy a belátható jövőben nem lesz kamatemelés, az ausztrál jegybank valószínűleg a jövő év végéig kivár.

A jegybanki kormányzó váratlan nyilatkozata után jelentősen, 1,10 százalékkal gyengült az ausztrál dollár az amerikai dollárhoz képest.

A múlt héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) hagyott fel a kamatemelés tervével arra hivatkozva, hogy a világgazdasági növekedés lassulása kockázatokat jelent az amerikai gazdaságra. Az Európai Központi Bank (ECB) ugyancsak kevésbé tűnik biztosnak abban, hogy valamikor nyáron elkezdi a kamatemelési ciklust.

HOZZÁSZÓLÁSOK