Azonnali robbanást okozna a 72 évre emelt nyugdíjkorhatár

Az Eurostat tanulmánya szerint Magyarországon 72 éves korig kellene kitolni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az elöregedés jelentősen ne csökkentse a nyugdíjasok életszínvonalát. A témában Farkas András nyugdíjszakértő nyilatkozott a TV2-nek.
K. Kiss Gergely, 2019. július 19. péntek, 12:14
Fotó: Shutterstock

Nem eszik ilyen forrón a kását! Az elkövetkező másfél-két évtizedben biztos, hogy szóba sem kerül ilyen mértékű nyugdíjkorhatár-emelés - figyelmeztetett a nyugdíjguru.hu alapítója. Magyarországon éppen most vagyunk egy sokkal visszafogottabb korhatár-növelés közepén: az idei 64 évről jövőre és az azt követő évben 64 és fél évre ugrik a küszöb, majd azt követően "áll be" 65 évre a nyugdíjkorhatár az 1957-ben és azután született korosztályt illetően. Jelenleg ennyi változtatással még fenntartható marad a nyugdíjrendszer.

Erre egyébként demográfiai okok miatt volt szükség, mivel a meglehetősen nagy létszámú Ratkó-generáció mind inkább kiesik a munkapiacról.

A népesség elöregedése a jövőben is egyre nagyobb terhet helyez az ellátórendszerekre, ám az említett tanulmány 2100-ig vizsgálja a folyamatokat - ami azért elég messze van. Jelenleg "csak" minden hatodik ember idősebb 65 évesnél, míg az előrejelzések szerint 2030-2035 között már minden negyedik ember időskorú lesz. Erre valóban föl kell készülni, ám ennek nem az a módja, hogy drasztikusan megemeljük a nyugdíjkorhatárt. Úgy látja: a tanulmányban felvázolt 7 éves korhatár-ugrás jelenleg azonnali társadalmi robbanást okozhatna.

A politikai gyakorlatban ennél sokkal kíméletesebb módszerek működnek: rendszerint már egy néhány évnyi korhatár-emelést egy évtizeddel a bevezetés előtt kihirdetnek és a küszöb növelésére csak nagyon lassan, fokozatosan kerül sor.

Vannak már alternatívák is

A gyors emelésnél hatékonyabbnak látja, hogy egyes államok "okos algoritmusokat" építenek be a rendszerekbe. Például Nagy-Britanniában bevezették az élethosszúságtól függő nyugdíj fogalmát, vagyis a rögzített korhatárnak nincs olyan nagy jelentősége, ehelyett azt mondták, hogy a 20 éves kortól várható élettartam legfeljebb egyharmada tölthető nyugdíjaskorban. Ettől rugalmas lesz a rendszer, hiszen annak függvényében nő a nyugdíjkorhatár, hogy az emberek mennyivel hosszabb ideig élnek.

Svédországban úgy oldották meg, hogy az igénybevételt nézve tól-ig határok vannak, most éppen 61 és 67 év között igényelhető az ellátás, de a 67. év előtt elérhető nyugdíj mindig alacsonyabb. Tehát minél korábbi évjáratban igényli valaki, annál kisebb lesz a járandósága. A "nyugdíjablak" azonban tovább nyílik: öt éven belül 62 és 68 év között lesz majd az új életkori sávhatár.

Farkas András elmondta: a hazai nyugdíjas társadalom nem egységes masszát alkot, hanem rendkívül sokszínű és létezik egy több százezer főnyi egészséges, életerős, dolgozni kívánó rétege is, akik főleg a városokban élnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2019.07.20 08:23

@hedviga: Kedves hedviga !
Erre a kérdésére kövérlászló kötelét tudnám ajánlani önnek és máris 1 -el kevesebben leszünk.
"vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.07.19 22:55

Mi a fenéért kell szaporítani az embereket? Szerintem sokkal kevesebb kellene belőlük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.07.19 22:53

Komolyra fordítva a szót, a tudomány mai állása szerint a 74 év már halálkornak számít, akármiért meghalhat az ember. De általában a kemény fizikai és szellemi munkát végző emberek korábban meghalnak, legalábbis ebben az országban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.07.19 22:48

Nem kell mindent osztalékként kivenni egy cégből és néhány embernek odaadni, akkor nyugdíjra is lesz elég pénz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.07.19 22:46

@hedviga:
"Az USA-ban ez úgy történik, hogy előre elmondják az embereknek, hogy mivel kereshetsz 80 %-ot, nem pedig utólag!!!!"

Én is kérek ebből az anyagból! :D :D de nekem negyed adag is elég lesz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html