Kormányválság tört ki Belgiumban a bevándorlás kérdése miatt

Kisebbségi kormányt alakít Charles Michel belga kormányfő, miután lemondott a legnagyobb koalíciós partner, a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt három minisztere és két államtitkára. Fülöp belga király elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét - közölte vasárnap a belga sajtó.
K. Kiss Gergely, 2018. december 9. vasárnap, 17:48
Fotó: MTI/EPA

Az Új Flamand Szövetség - négy év közös kormányzás után és öt hónappal a következő, májusban esedékes parlamenti választások előtt - azért döntött a kormányból való kilépés mellett, mert nem tudták áthidalni a közte és a másik három koalíciós párt között kialakult mély nézetkülönbségeket az ENSZ migrációs csomagjáról - idézi az MTI.

A belga parlament nagy többséggel biztosította támogatásáról az ENSZ migrációs megállapodását csütörtök este, de az Új Flamand Szövetség, valamint az erősen jobboldali irányultságú, populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) és a Néppárt (PP) a dokumentum aláírása ellen szavazott.

Az N-VA frakcióvezetője előzőleg leszögezte, hogy nem lépnek ki a kormánykoalícióból a vita miatt, azonban azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti szavazásnak nincs jogi kötőereje, az ügyben a kabinetnek kell döntenie konszenzusos alapon, ennek hiányában a miniszterelnök a kormány támogatása nélkül írhatja alá az egyezményt.

Bart De Wever, az N-VA elnöke szombaton ultimátumot adott a miniszterelnöknek, miszerint pártja kilép a kormányból, ha Charles Michel elutazik Marrákesbe és aláírja az ENSZ-egyezményt. A kormány szombat esti ülésén azonban nem sikerült megegyezni, a miniszterelnök megerősítette, hogy aláírja a megállapodást, és gondoskodik a távozó miniszterek pótlásáról. Az éjszakába nyúló rendkívüli kormányülés hamar véget ért, mivel Michel bejelentését követően Jan Jambon belügyminiszter és Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár elhagyta a termet.

A VRT flamand közszolgálati televízió beszámolója szerint a lemondó politikusok feladatait több kormánytag között osztják szét.
Theo Francken portfólióját Maggie de Block szociális és közegészségügyi miniszter kapja meg, a menekültügy és a migráció korábban is hozzá tartozott. Zuhal Demir, esélyegyenlőségért és a tudományos életért felelős államtitkár feladatait Denis Ducarme, a kis- és középvállalkozások, vállalkozók és a mezőgazdaság ügyeinek minisztere kapja meg.

Steven Vandeput védelmi miniszter feladatai Didier Reynders külügyminiszterhez kerülnek. Alexander de Croo miniszterelnök-helyettes veszi át a pénzügyminisztérium irányítását Johan Van Overtveldttől, míg Jan Jambont Peter de Crem külkereskedelmi államtitkár váltja fel a belügyminisztérium élén. A miniszterelnök vasárnap találkozott Fülöp belga királlyal, aki elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.12.10 13:17

Ezeknek is már csak hetek maradtak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.12.10 12:33

@krax-: "szépen kirakták a szélsőjobberek szűrét a kormányból!"
Hát persze. Kirakták őket, hogy kisebbségben legyen a kormány. :DDD
Istenem.. még te is szavazhatsz... :(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krax-, 2018.12.10 10:42

@na4: "Ébred Belgium. Zavarják el az illegális migránsokat!"

Bizony ébredeznek, és nem csak ők, szépen kirakták a szélsőjobberek szűrét a kormányból! Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2018.12.10 10:17

@zana: Te mint nagy szakértője a nyalásnak , te kinek a hátsóját fényezed folyamatosan ?????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.12.10 10:06

@na4:
A fasiszták, nácik örvendeznek, de az orosz nyallerek is.
Tudod-e mi lett a sorsuk pedig Európa nagyját elfoglalták.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html