Boris Johnsont elővigyázatosságból átvitték az intenzív osztályra

A londoni miniszterelnöki hivatal hétfő esti tájékoztatása szerint az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban kezelt Boris Johnson kormányfőt elővigyázatosságból vitték át az intenzív osztályra, az állapota romlott, de jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre - adta hírül az MTI.
Domokos Erika, 2020. április 6. hétfő, 22:27
Fotó: AFP

A Downing Street szóvivője szerint Johnsont abból a meggondolásból vitték át a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályára, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen.

A konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását. Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül - közölte a szóvivő. A jelenlegi brit kormányban nincs miniszterelnök-helyettesi tisztség, de Dominic Raab az "első miniszter" - First Secretary of State - címet is viseli. Ez azt jelenti, hogy rangban az összes többi kabinettag felett áll, és így gyakorlatilag Boris Johnson után a brit kormány második legmagasabb rangú tagja.

Johnsont vasárnap este orvosának tanácsára szállították be a londoni St. Thomas kórházba, miután a koronavírus okozta betegség egyes tünetei nem múltak. E tünetek közé tartozik a magas láz.

A szóvivő szerint Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül.

Hétfő este a brit politikai pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek. Jókívánságait fejezte ki Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt újonnan megválasztott vezetője és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is - írta az MTI.

Carrie Symonds, Boris Johnson várandós élettársa a hétvégén,  aTwitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte. Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds - akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett - várandós, és a pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.04.07 09:41

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html