Csődbe ment egy amerikai állam

A havi 483 millió dollár hétfőn esedékes törlesztő részletének zömét kifizette ugyan Puerto Rico a New York-i bankoknak, ám a sziget Államháztartási Társasága a főleg helyi hitelezőknek járó 58 millió dollárból mindössze 628 ezer dollárt törlesztett. A Moody's befektetői szolgálata szerint az Egyesült Államok teljes jogú önkormányzattal rendelkező társult állama ezzel csődbe jutott.
MTI, 2015. augusztus 4. kedd, 07:36
Fotó: MTI/EPA

A sziget teljes fennálló tartozása 72 milliárd dollárra rúg, gazdasága recesszióval küzd. A helyi munkanélküliségi ráta a duplája az amerikainak, ami miatt a lakosság tömegesen települ át az Egyesült Államokba, tovább csökkentve az adófizetők körét.

Alejandro García Padilla kormányzó nemrégiben szakértői csoportot állított fel, amelynek feladata, hogy a nyár végéig tervet dogozzon ki, hogyan kerülhet Puerto Rico az adósság "halálspiráljából".

A CNN Money szerint a Puerto Rico-i Államháztartási Társaságnak főleg a helyi hitelszövetkezetek kölcsönöztek. A San Juan-i vezetés abból a megfontolásból döntött úgy, hogy inkább ezeknek nem fizet, mint a Wall Streetnek, mert a helyieknek kisebb a bírósági érdekérvényesítő képességük, mint a nagybankoknak.

Puerto Rico korábban még nem jutott csődbe.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Telemachus_Rhade, 2015.08.04 16:25

@bissone:

Ugy, hogy Amerika nem mas, mint egy kontinens, Az orszag pedig Amerikai Egyesult Allamok.

Costa Rica is Amerikaban van, csak nem tagja az Amerikai Egyesult Allamoknak...

Ha pontosak akarok lenni akkor Kozep-Amerika, pont ugy, mint Magyarorszag Kozep-Europaban van...


Ilyen egyszeru. Nem eliras tortent, csak ugy tunik, hogy a magyarok nagy resze muveletlen, es buta....

Vegulis ez be lett bizonyitva, mert meg lehet oket vezetni :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bissone, 2015.08.04 16:10

Na de kérem, hogyan lehet ennyire elgépelni a címet :
" Csődbe ment az amerikai állom "
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2015.08.04 15:49

Hát ez érdekes.Most akkor megszállják???Csak nem tán....
Itt már nem csak a hitel felvevő,de a hitel adó is hibás.Ketten oldják meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.08.04 13:04

@Kchotschiseva0Kossuthradio0Kronika: ...nem megy csődbe senki ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kchotschiseva0Kossuthradio0Kronika, 2015.08.04 11:09

Ki fizet kinek? És mennyit? Mit csinál a kicsoda?
Szerinted (azt írod): Washington (a központ kormány)kifizeti a feketék balhéját. Ugyanúgy mint Orbán (Kormány) Lázárét (HMV-hely és Kósáét (Debrecen).

Ez tényleg dícséretes (lenne).

De ez a cikk, sajnos, nem erről szól. Hanem miről? Olvasgassál kisfiam, mondta Náncsi néni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html