A globális tőke és média, illetve az amerikai politikai elit összeesküvését látja a vele szemben megjelent szexuális zaklatási vádak mögött Donald Trump ingatlanbefektető, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje. Csütörtöki nagygyűlésén hosszabban beszélt a globális erőkről, amelyek összefogtak ellene és mozgalma ellen.

A négy nő, aki szerdáig Trump szexuális zaklatásairól számolt be, szerinte hazudik, ám nem véletlen, hogy a lapok, elsősorban a New York Times, amely két hölgyet szólaltatott meg, éppen akkor jöttek elő ezekkel az ügyekkel, amikor újabb ellopott e-mailek kerültek elő ellenfele, a demokrata Hillary Clinton levelezéséből.

Összeesküvés-elmélet?

Már a gyűlésen jelezte, hogy olyan "leleplezésekre" készül, amelyek "pontosítják" ezt a meglehetősen elnagyolt összeesküvés-elméletet. A Wall Street Journal (WSJ) úgy tudja, hogy Carlos Slim mexikói milliárdost - a Forbes 2016-os listája szerint 50 milliárd dolláros vagyonnal a világ 4. leggazdagabb embere - vádolja azzal, hogy akciót indított a lejáratására.

Slim és családja a lapot kiadó New York Times Co. 17 százalékos tulajdonosa, emellett a Clinton-alapítvány egyik támogatója. Trump név nélkül beszélő tanácsadója szerint, akitől a WSJ az információt szerezte, Trump úgy véli, hogy a mexikói milliárdos Hillary Clintont akarja helyzetbe hozni az ellenfele ellen indított karaktergyilkossággal.

Szaporodó vádak

Eközben a CNBC szerint már tíz nő vádolja zaklatással az ingatlanmágnást, azaz egyfajta lavina indult el, miután október 7-én megjelent a sértő beszédéről készült videó, majd 9-én, a Clintonnal folytatott vitáján tagadta, hogy az ott elhangzottakat a gyakorlatban is megvalósította volna.

Vádlóit perrel fenyegette, ám a Bloomberg egyik újságírója szerint, akit a róla készült könyv miatt a bíróság elé idézett, ezzel csak az üzleti életben kipróbált nyomásgyakorlási módszerét vette elő. A sajtómunkással szebeni perét igen-igen sok dollár elköltése után elvesztette, ám sok ingatlanvásárlójával szemben bevált ez a módszer, gyakran Trumpnak kedvező peren kívüli megállapodásokkal zárultak le az ügyek.

Menekülő donorok

Slimmel sem felhőtlen a viszonya. Amikor tavaly elindította elnökjelöltségért folytatott kampányát, azzal kezdte, hogy kábítószerek-kereskedőknek, szexuális erőszaktevőknek minősítette az illegális mexikói bevándorlókat. Válaszul a Carlos Slim ellenőrzése alá tartozó tévétársaság, amely közös projektet tervezett Trumppal, visszalépett az üzlettől.

A mexikói üzletember szóvivője tagadja, hogy főnöke valaha beleavatkozott volna a New York Times szerkesztésébe. A lap kiadója megerősítette ezt az állítást. Clinton kampányának sajtófelelőse zavaros jobboldali összeesküvés-elméletnek tartja a teóriát, ha előáll vele Trump, ha nem.

Eközben a Republikánus Párt néhány jelentős támogatója, azt követeli a párt választási bizottságától, hogy szakítsa meg kapcsolatát a szerintük immáron vállalhatatlanná vált elnökjelölttel. Akadt olyan is, aki szakított a republikánusokkal és egy független jelölthöz viszi a pénzét.