A franciaországi futball-Európa-bajnokságra érkező szurkolókat szeméthegyek fogadják Párizsban, miután a szemetesek sztrájkja miatt felhalmozódott a háztartási hulladék a város egy részén. A vidéki helyszínekre induló rajongók nem lehetnek biztosak abban, hogy nem törlik a kiszemelt vasúti járataikat - jelentette a Bloomberg.

Két és fél millió szurkoló

Franciaországban tíz városban várják a rendezvényre érkező 2,5 millió focirajongót, az 51 mérkőzést nagyjából egy hónap alatt játsszák le. Az energiaiparban és a közlekedés különböző ágazataiban dolgozó munkavállalók sztrájkjai azonban tejes káoszba taszíthatják a világbajnokság után a második legjelentősebb nemzetközi futballtornát.

Ez a veszély ösztönözte arra Francois Hollande államfőt, hogy kijelentse: a kormány mindent megtesz az ország működésben tartása, elsősorban a közlekedés biztosítása érdekében. Felmerült, hogy a vonatvezetőket kötelezik a munkavégzésre, ám Hollande szerint még nem tartanak itt.

Trutymó mindenütt

Párizsban a szemetesek sztrájkja a város 20 kerületének felét érinti. Ezek között azonban olyan frekventált helyek is vannak, mint például az Eiffel-torony környéke. A meccsek helyszínei közül Saint-Etienne városában van még szemetessztrájk.

Sokak véleményét fogalmazta meg Bruno Julliard, Párizs polgármester-helyettese, amikor arról beszélt, hogy a francia főváros imázsa a tét és a helyieknek egyszerűen tele van a hócipőjük a mocsokkal. A párizsi vezetést erősen aggasztja a helyzet, ugyanis az elszállítatlan szemét éppen akkor gyűlt fel, amikor az adatgyűjtés kezdte, 1886 óta nem látott csapadékos májust tud maga mögött a város.

A Szajna éppen hogy csak leapadt 34 éve nem látott magasságú tetőzése után. A folyóban a mindenfelől összehordott hulladék úszkál keresztül a francia fővároson.

Népharag

A sztrájkhullámot az az új törvény indította el, amely szerint a munkaadók az országos munkaügyi megállapodáson kívül is egyezkedhetnek munkavállalóikkal. A vasúti dolgozók, hol leteszik, hol felveszik a munkát, az Air France pilótáinak négynapos munkabeszüntetése az eredeti tervek szerint szombaton kezdődne.

Néhány szakszervezeti aktivista csütörtökön még lezárta a Párizs fő élelmiszer-nagykereskedelmi piacához vezető utakat.

Milyen lesz az idő?

A sztrájkok fő szervezője, a radikális baloldali CGT szakszervezet első embere, Philippe Martinez azt ígéri, hogy támogatóik nem fogják akadályozni a futballszurkolókat. Nem akarják ezzel tönkretenni a CGT imázsát. Ugyanakkor a munkaügyi törvény elleni tiltakozásuk folytatódni fog.

Nem könnyíti meg a meccsekre látogatók életét az sem, hogy nehezen fognak hozzájutni a várható időjárással kapcsolatos tudnivalókhoz. Az időjósok ugyanis a múlt héten szintén sztrájkolni kezdtek.