Egyéves fizetéssel engedik útjára a jegybankelnököt

A Svájci Központi Bank a napokban lemondott vezetőjének kifizeti az egész éves fizetését, amely egymillió dollárt tesz ki, annak ellenére, hogy az évből mindössze két hét telt el. A jegybank szerint a felesége devizaspekulációja miatt lemondásra kényszerült Philipp Hildebrand az érvényes szerződése miatt kap ekkora összeget - írta a Financial Times.
portfolio.hu, 2012. január 12. csütörtök, 10:49
Fotó: Napi.hu

A bank tájékoztatása alapján egyéves fizetés jár Hildebrandnak, hiszen fél éves felmondási időre megilleti a munkabére, miközben a következő 6 hónapra azért kell a fizetését kifizetni, mivel jövő januárig törvényileg tiltva van, hogy új munkát vállaljon. A Financial Times szerint az egyéves végkielégítés csak további olaj a tűzre, Svájcban ugyanis nagy port kavart a korábbi jegybankelnök feleségének botránya, aki három héttel a bevezetett árfolyamgát előtt vásárolt be 400 ezer dollár értékben a zöldhasúból, majd néhány héten belül közel 100 ezer dolláros nyereséggel szállt ki a pozícióból.

Hildebrand mindent megtett, hogy a károkat enyhítse, először bejelentette, hogy a nyereséget egy jótékonysági szervezetnek ajánlották fel, majd miután ő is rájött, hogy képtelenség lesz bizonyítani, hogy a felesége tőle nem jutott semmilyen bennfentes információhoz, ezért lemondott.

Hildebrand lemondását követően több változás is történt, a személyi változás mellett a kormány egy speciális bizottságot is felállított, amely megvizsgálja, miként lehetne javítani a jegybank felügyeletét kormányzati oldalról. A piac jelenleg azt várja el, hogy a jegybanknál a stabil vezetőség újra felálljon, azonban a kormány szerint nem fognak új elnököt jelölni áprilisig, ami sokkal később van, mint amire számítani lehetett.

Szakértők szerint miközben a kormány felelőssége, hogy új jegybankelnököt jelöljön, a 11 fős felügyelő bizottság - amely főként régiós politikusokból áll - feladata, hogy felügyelje a Svájci Központi Bankot. Az új kormányzati bizottság felállítása a Hildebrand körül kialakult botrány hatására azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a korábbiaknál erősebb szövetségi politikai befolyás alakul ki, miközben a jegybank historikusan is komoly intézményi függetlenségnek örvend.

Az átmeneti időszakra a jegybank vezetését Thomas Jordan látja el, aki már 1997 óta dolgozik a jegybankban. A kormány a hírek szerint kivár addig, amíg a jegybank igazgató tanácsába a három új tag jelölésre kerül a felügyelő bizottság által, és majd ezt követően döntik el, hogy ki legyen a jegybankelnök.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2012.01.12 15:03

Érdekes.Ha magas beosztásban elkövetsz valamit akkor még pénzt dobnak utánad.Ha mint csóró elkövetsz valamit a munkaadód ellen.Kivágnak,és még a bíróságon is izzadsz mint kutya a kínai konyhán.Pedig hát Svájc minta ország volt számomra.De csak eddig.Mert látom van ami rendszer és ország semleges.A gazemberség!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mezike, 2012.01.12 14:33

nyomassák felfelé az euro-chf paritást 1.25-re majd 1.30-ra...haladjunk már!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ricardo1, 2012.01.12 13:53

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html