Szlovákiának az év végéig a megítélt 11,6 milliárdból még 2,3 milliárd eurót kellene felhasználni az Európai Unió strukturális alapjaiból a 2007-2013-as programozási időszakra vonatkozóan - olvasható az Inforadio.hu-n. A beruházásokért felelős kormányalelnök szerint még közel másfél milliárd eurót sikerül idén felhasználni. A Költségvetési Felelősség Tanácsa tájékoztatása alapján a programozási időszak vége felé felgyorsult az uniós pénzek lehívása, amelynek mértéke elérte a 80 százalékot. Az uniós források fokozott lehívásának az oka, hogy az utolsó pillanatban a lehető legtöbb projektet még idén be akarják fejezni.

Szlovákia korábban számos hibát vétett az uniós pályázatok során. Ebből adódóan 2007 és 2013 között 450 millió eurótól esett el. Az ellenzék szerint még további 1 milliárd euró is az uniós kasszában maradhat. Mindezért Robert Fico miniszterelnök kabinetjeit hibáztatják, mivel 2007-től napjainkig, több mint hét évig ők voltak kormányon.

Pavol Zajac kereszténydemokrata alelnök szerint "ha az irányító szervek azt is hirdetik, hogy az év végéig minden uniós pénzt felhasználnak, a valóságban két hónap alatt nem lehet megtenni azt, amit hét és fél év alatt nem sikerült". A képviselő emlékeztetett, hogy az elmúlt 3-5 évben az uniós források felhasználására vonatkozó éves terv 30-50 százalékát sikerült csak teljesíteni.

Peter Ka¾imír pénzügyminiszter azonban úgy véli, az állam az összes neki szánt pénzeszközt felhasználja. "Azok az emberek, akik az uniós alapokkal közvetlenül dolgoznak, biztosítottak bennünket arról, hogy a lehívás teljes mértékű lesz. A jelenlegi helyzet szerint várható az egész összeg lehívása" - mondta a miniszter.

Robert Fico kormányfő szerint egyetlen uniós állam sem hívja le maradéktalanul az uniós pénzügyi keretet. Ráadásul nemcsak az állam fér hozzá a forrásokhoz, hanem az önkormányzatok, járások és megyék is. Szlovákia gazdasága ez évben várhatóan 3,2 százalékos növekedést mutat, ez csaknem 1 százalékponttal több a tavalyinál.