Egyre jobban aggódnak Magyarország miatt

A Freedom House legfrissebb jelentésében megkongatta a vészharangot az illiberális demokráciák miatt - írta a hvg.hu.
Domokos László, 2018. április 11. szerda, 10:37

Az ellenzéki pártok, a sajtó, a civil szervezetek elleni támadásokból norma lett Közép- és Kelet-Európában, ahol az illiberális politika térnyerése aláássa a demokrácia alapjait - állítja legfrissebb jelentésében a Freedom House.

A jelenség most már nem csak Oroszországra és néhány közép-ázsiai országra korlátozódik, hanem egyre gyakoribb a közép-kelet-európai országokban is - mondta Michael J. Abramovitz, a szervezet elnöke, aki szerint demokrácia védelmében az európai vezetőknek komolyan kell foglalkozniuk ezzel a problémával, amely nem választható el Európa egészétől - írta a portál.

A szervezet 2018-as Nations in Transit című jelentésben vizsgált 29 országból 19-ben romlottak a demokratikus mutatók. A Freedom House szerint Magyarország demokratikus mutatója tíz egymást követő évben folyamatosan romlott, így mostanra a legnagyobb visszaesést produkálta. Míg 2004-ben demokratikus országként csatlakozott az EU-hoz, addig 2018-ra egy hibrid rezsim küszöbén áll. Orbán Viktor Fidesz-kormánya mutatta az utat az illiberális erőknek Közép-Európában, és bebizonyította, hogy meg lehet szerezni egy államot az EU-n belül a választás manipulálásával és a média feletti kontrollal - állítja Nate Schenkkan, a projekt vezetője.

A jelentés szerint Lengyelország is komolyan visszaesett azzal, hogy a kormányzó Jog és Igazság Pártja rátette a kezét az igazságszolgáltatási rendszerre, a közmédiára, lejárató kampányt indított a civil szervezetek ellen. A legrosszabb eredményt Türkmenisztán produkálta, egy kivételével minden kategóriában a legrosszabb értékelést érte el. Dicséretet kapott viszont Macedónia, Üzbegisztán és Észtország.

Képünk illusztráció, forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2018, 2018.04.11 15:03

@Borisz1106: Nemrég nácizta a jobbikot, most már az övéihez számolja őket is, az agyatlan. :DDD
Azt hitték ezek, h a jobbik összeáll azokkal, akiknek pár éve még 'szemkilövettek'. :D
zanabohóc bukott törpebandáinak összefogása egy nagy vicc. Akkor lett volna némi esélyük, ha az összes ellenzéki visszalép a Jobbik mögé. Persze ez elképzelhetetlen.. Annyira azért nem volt fontos a kormányváltás. :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

luki44, 2018.04.11 14:49

@lazka: "Ja de bocs a korrupcio, huuu az nagyon nagy baj! Szamoljuk fel! Ok, hogyan? Ja hat azt nemtom......"

Hogy ne tudnad, az o zsebukbe kell tenni a penzt aztan hirtelen eltunik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.04.11 14:49

@zana: Savanyú a szőlő látom :-))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lazka, 2018.04.11 14:18

El kellene fogadni vegre a valasztasok eredmenyet nem pedig hülyesegeket beszelni. Ez egy tiszta valasztas volt. Aki egy kicsit is ismeri a valasztasi rendszert az tudja hogy a csalas szinte kizart. Milyen 1,6 millio hamis szavazat?? Az igazsag az hogy az ellenzek gyenge teljesitmenyt nyujt mar kb. 8 eve es most sem volt semmi mondanivalojuk. Ja de bocs a korrupcio, huuu az nagyon nagy baj! Szamoljuk fel! Ok, hogyan? Ja hat azt nemtom......
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.04.11 14:15

@MLB2018: Először tisztázhatná magában, hogy melyik oldalhoz tartozik ez a zana gyerek. Mert amiket ír gyanítom az internacionalistákhoz (DK, MSZp-P, Liberálisok, Együtt stb.). Szóval ezek orbitálisat buktak. A Jobbik nem és az LMP sem bukott semmit, sőt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html