Kalasovot 2016 júniusában vették őrizetbe egy moszkvai étterem előtt 2015 decemberében kitört, két halálos áldozatot követelő lövöldözés miatt. Elfogása egyúttal a kiemelt bűnügyekkel foglalkozó orosz Nyomozó Bizottság (SZK) hét magas rangú alkalmazottjának letartóztatásához vezetett, akiket azzal vádolnak, hogy pénzt fogadtak el a nyomozás félrevezetéséért - írta az MTI.

Az érintett nyomozók valótlannak mondták az ellenük felhozott vádakat és Kalasov is tagadta, hogy ő lett volna az orosz maffia főnöke. Ugyanakkor az ítélet szerint a 65 éves, jazidi Ifjú Sakro "vezető helyet foglalt el Oroszország bűnözőinek világában" Aszlan Uszojan (Haszan apó) 2013-ban történt meggyilkolása óta, és ""pártfogása alatt konszolidálta a bűncselekményekkel hivatásszerűen foglalkozó személyeket".
Kalasov 11 bűntársára, akik két, bandavezér által irányított, hivatalosan őrző-védő tevékenyéggel foglalkozó csoporthoz tartoztak, 7 év 4 hónap és 9 év és 4 hónap közötti büntetést szabott ki a bíróság.

A Roszbalt hírügynökség értesülése szerint az Ifjú Sakro helyét a Siskan és Oleg Ramenszkij néven is emlegetett, 53 éves Oleg Siskanov veheti át.