Elektromos cigaretta okozhatott halált

Illinois szövetségi állam illetékesei szerint először okozhatta egy beteg halálát elektromos cigaretta szívása az Egyesült Államokban - írta az MTI az AP-ra hivatkozva.
Domokos Erika, 2019. augusztus 23. péntek, 20:50
Fotó: Shutterstock

Meghalt egy ember, aki elektromos cigarettát szívott, és a közelmúltban szállították kórházba súlyos légzőszervi betegséggel - írták pénteken kiadott közleményükben. A betegről semmilyen más információt nem tettek közzé.

Melaney Arnold, az illinois-i közegészségügyi hivatal szóvivője elmondta, hogy ez az első haláleset az államban, amely kapcsolatba hozható elektromos cigaretta szívásával.

Az illetékesek azt is közölték, hogy egy hét alatt kétszeresére, 22-re nőtt azoknak az embereknek a száma, akik légzőszervi betegséget kaptak az után, hogy e-cigarettát szívtak.

Aggodalomra ad okot e betegségek súlyossága, és tudatnunk kell, hogy az e-cigaretta és szívása veszélyes lehet. Felkértük a szövetségei járványügyi hatóságot, segítsen kivizsgálni ezeket az eseteket - olvasható a közleményben.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) közleménye szerint az Egyesült Államokban 153 súlyos tüdőbetegséget jegyeztek fel az elmúlt két hónapban, amelyek kapcsolatba hozhatók azzal, hogy a beteg elektromos cigarettát szívott. A CDC közleménye kiemelte, hogy egyetlen haláleset sem fordult elő, és a betegek többsége fiatalkorú, illetve fiatal felnőtt. A betegségek okát egyelőre nem ismerik, de az összes bejelentett eset összekapcsolható elektromos cigaretta szívásával. Egyes betegek arról számoltak be, hogy az e-cigaretta készüléket marihuána alapú termék fogyasztására használták.

Az orvosok szerint a megbetegedések hasonlítanak az inhaláció okozta sérülésre, amikor a tüdő egy égető anyagra reagál. A szakemberek egyelőre kizárták azt, hogy fertőző megbetegedésekről lenne szó - írta az MTI.

Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - írta júliusi közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.08.26 13:00

Aki hülye, az megérdemli a sorsát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html