Éles az egyik észak-koreai rakétaközpont - reagált Trump

Donald Trump amerikai elnök változatlanul kész újabb tárgyalásokra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette ki John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó a Fox televíziónak adott interjújában csütörtökön azt követően, hogy információk szerint ismét működőképes az egyik észak-koreai rakétaközpont.
K. Kiss Gergely, 2019. március 7. csütörtök, 21:37
Fotó: AFP

"Az elnök nyilvánvalóan kész az újabb tárgyalásokra. Majd meglátjuk, mikorra lehet ezeket beütemezni és hogyan tudunk megállapodni erről" - idézi az MTI, a Bolton az interjút.

A nemzetbiztonsági tanácsadó - aki kedden még szankciókat helyezett kilátásba Észak-Koreával szemben, ha nem adja fel teljesen a rakétaprogramját - reagált a szerdán nyilvánosságra került információkra is, melyek szerint Észak-Korea reaktiválta azt a rakétaközpontját, ahol az első interkontinentális ballisztikus rakéták készültek. " Többféle módunk van arra, hogy információkat szerezzünk. Körültekintően tanulmányozzuk a helyzetet" - mondta. Hozzáfűzte azonban: "ahogyan az elnök is fogalmazott, nagyon nagy csalódottságot keltene, ha (az észak-koreaiak) ebbe az irányba haladnának".

Donald Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak mondta, hogy csalódott lenne, ha beigazolódnának a hírek, és Phenjan újraépíti egyik rakétakilövő állását. Az elnök úgy fogalmazott: "még túl korai bármit is mondani. Ezek még csak az első jelentések. Nagyon csalódnék Kim elnökben, bár nem hiszem, hogy ez így lesz".

Mike Pompeo külügyminiszter még hétfőn, egy iowai rendezvényen azt mondta: optimista azt illetően, hogy az elkövetkező néhány hétben küldött indulhat Észak-Koreába, noha Phenjantól még nem kapott jelzést "kötelezettségvállalásra".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.07 22:42

Láttam ezeket az "észak-koreai" rakétákat a hírekben. Hipermodernek. Ezek vagy kínai, vagy orosz fegyverek, de biztos hogy nem az észak-koreai nyomorállam termékei. Just saying.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html