Elképesztő adat a koronavírus tavalyi megjelenéséről Európában

A kelet-franciaországi Colmar kórháza szerint az első koronavírusos beteget november közepén kezelték ott, több mint két hónappal az első franciaországi bizonyított fertőzések felismerése és napokkal a kínai Vuhanban hivatalosan elismert első eset előtt.
K. Kiss Gergely, 2020. május 8. péntek, 16:18
Fotó: Getty Images

A colmari Albert Schweitzer magánkórház az állítását az intézményben 2019. november 1. és 2020. április 30. között elvégzett mellkasi CT-k (komputertomográfos vizsgálatok) alapján végzett retrospektív tanulmányra alapozza, de ez még biológiai megerősítést is igényel - írja az MTI.

Az összesítés azt mutatja, hogy a kórházban az első koronavírus pácienst 2019. november 16-án kezelték, majd február végéig nagyon lassan terjedt a betegség, amikor is hirtelen növekedés kezdődött, a tetőzés pedig március 31-én volt - olvasható a 233 ágyas magánkórház közleményében.

Az adott időszakban a kórházban különböző indokokból - kardiológiai, traumatológiai, tüdő vagy tumoros betegségeknél - elvégzett 2456 mellkasi CT-t Michel Schmitt, a kórház orvosi képalkotó osztályának főorvosa elemezte ki. A Covid-19 fertőzéssel kompatibilis vagy annak tipikus jegyeit mutató leleteket egy második, majd egy harmadik alkalommal is megvizsgálta két radiológus.

Michel Schmitt szerint megállapítható, hogy Elzászban - amely a franciaországi járvány egyik fő gócpontja - "néhány eset már november elején megjelent, de a vírus nagyon elszórtan terjedt, mielőtt az év végi eseményekkel, a karácsonyi vásáron és a családi ünnepekkel felgyorsult, és a járvány ki nem robbant egy mulhouse-i nagy vallási találkozón február utolsó hetében".

A kórház jelezte, hogy a tudományos akadémiának megfelelő elismertségű országos kutatóintézettel (CNRS) együttműködve megkezdődött az eredmények járványügyi feltárása, amelyet egyrészt a kórházi leletek, másrészt a levett minták alapján fognak elvégezni, valamint az elzászi régió többi képalkotói központjának CT-it is kielemzik.

Május 4-én két másik francia kórház - a Párizs északi külvárosában lévő Avicenne és Jean Verdier - is jelezte, hogy újratesztelték korábban tüdőgyulladással kezelt betegeik váladékmintáit, és kiderült, hogy egy férfi már december 27-én fertőzött volt a koronavírussal. A mintát többször is ellenőrizték, hogy biztos legyen az eredmény.

HOZZÁSZÓLÁSOK