EPP-frakcióvezető: Jogállam nélkül nincs pénz

Az új uniós menekültpolitikáról, a következő ciklus költségvetéséről, Alekszej Navalnij megmérgezéséről, valamint Törökország uniós csatlakozási szándékáról is nyilatkozott Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Die Welt német lapnak.
Szabó Dániel, 2020. szeptember 22. kedd, 11:02
Fotó: Getty Images

"2015 hibája az volt, hogy az európai vitában szinte csak a szolidaritásról volt szó", a menedékkérők EU-s tagállamok közötti elosztását szabályozó mechanizmus volt a középpontban, a határok biztosítása és az elutasított menedékkérők hazajuttatása pedig nemigen volt téma. "Ezért a jövőben kiegyensúlyozott menekültügyi politikára van szükség, amely összhangot teremt a humanitás, a segítség és az ellenőrzés között" - mondta Manfred Weber a Die Weltnek adott interjújában az MTI szerint. A politikus azt mondta, hogy a legfontosabb, hogy az EU-s külső határokat megvédjék, a hangsúly a jövőben erre kerül, de ettől még meg kell őrizni az európai kontinens humánus hozzáállását.

"Védelmet kell nyújtania a politikai üldözötteknek és a sürgősen segítségre szorulóknak. Humanitárius kritériumok alapján kell dönteni, elsősorban a leginkább elesett embereket kell befogadni, "és nem a 22 éves fiatalembereket, akik egy menekülttáborban is jól megvannak" - jelentette ki a néppárti vezető.

Az MTI nem idézi külön, de a Die Weltnek adott interjúban arról is beszélt, hogy Törökország esetében az EU-nak irányt kell váltania. "Úgy gondolom, hogy most be kell fejeznünk a csatlakozási tárgyalásokat, és értelmesebb partnerségi utat kell választanunk. El kell mondania Törökországnak, hogy nem lesz tagsága az Európai Unióban. Ugyanakkor nem akarjuk becsukni az ajtót Törökország előtt" - fogalmazott a frakcióvezető.

"Alekszej Navalnij megmérgezése az orosz vezetés agresszív politikájának egy újabb eleme" - mondta a CSU politikusa. "El kell vetnünk a naivitást, amely még mindig fennáll az orosz vezetéssel való kapcsolattartásban. Moszkva csak az erő és a pénz nyelvét érti. Ezért az EU-nak egyértelmű választ kell adnia a csütörtöki csúcstalálkozón" - fogalmazott Weber.

Meglepő módon a német energiapolitika egyik fontos elemét is beáldozná az oroszokkal szembeni konfliktusban. "A Nord Stream projekt leállításának szerepelnie kell az Oroszország elleni lehetséges szankciók listáján" - mondta az Európai Néppárt frakcióvezetője.

A 2021-ben kezdődő hétéves ciklus EU-s költségvetéséről és a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló programokról elmondta, hogy "a pénzeket csak akkor lehet rendesen elkölteni, ha az újságírók szabadon dolgozhatnak és feltárják a korrupciót és a visszaéléseket, és ha a bíróságok függetlenül működve ránézhetnek a hatalmon lévők körmére".

"Az EU-s milliárdok csak akkor érkezhetnek, ha mindenki betartja a jogállamiság elveit" - erősítette meg a német kormány, és Ursula von der Leyen bizottsági elnök irányvonalát Weber is, aki szerint ebből nem engedhetnek.

"Lengyelországból vagy más országokból azt hallom, hogy érvényesítik a jogállami elveket", és ha ez valóban így van, akkor nem kell aggódni az EU-s támogatási pénzek és a jogállamiság összekötése miatt. Az EU-s költségvetés és a járvány hatásait ellensúlyozó helyreállítási alap elfogadásához az Európai Parlament hozzájárulása is szükséges.

Ez a hozzájárulás pedig csak akkor lehetséges, ha megvalósul a támogatásokat a jogállami elvekkel összekapcsoló úgynevezett jogállamisági mechanizmus. "Különben a tagállamok január 1-jén nem kapják meg az EU-s milliárdokat. Jogállam nélkül nincs pénz" - mondta Manfred Weber.

Szakértők úgy látják, hogy a lengyel-magyar tandem, amelyet a legtöbb jogállamisági kritika ért, képes lehet megállítani, vagy felvizezni ezt a kitételt a költségvetésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2020.09.29 09:54

@OV: Csak a kérdésre nem válaszoltál !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.09.29 09:54

@OV: Csak a kérdésre nem válaszoltál !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2020.09.29 07:28

@krix10:
Nos a többi kérdésemre ennyit tudtál reagálni?
Milyen kár.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.09.28 18:04

@OV:
"a pártok a mindenki által lefektetett jog alapokon keresztül VERSENGŐ rendszerben hoznak létre programokat"

Az ígérgetésre gondolsz? Az megy! Akkor qurva nagy jogállam vagyunk!
:D

"aki Orbánt próbálja kritizálni"

Ne mosd össze a "kritizálást" a belőletek sugárzó gyűlölettel!
Tényleg more, te kereszténynek tartod magad?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OV, 2020.09.28 16:45

Kedves lauda!
Csak egy tipp: forduljon a JOGÁLLAM FOGALMÁÉRT a valamikori BIBÓ Szakkollégiumos hallgatókhoz: Orbánhoz, Kövérhez stb :))
De jogálla,m:
Mint tudja a modern kori 20. század második felének DEMOKRÁCIA fogalmát Bibó vezette le: ez a VERSENGŐ demokrácia fogalom:ahol a pártok a mindenki által lefektetett jog alapokon keresztül VERSENGŐ rendszerben hoznak létre programokat, így nyerve el a választópolgárok szavazatait!
Ez a VERSENGŐ demokrácia FELTÉTELEZI az ellenzék létét...és nem zárja ki azt(ahogy most Orbán teszi)
PARLAMENTARIZMUS: ezt tanulhatta történelemből: a képviseleti demokráciákban képviselők útján gyakorolja a parlament a jogalkotást: és NEM DIREKTBE MEGKERÜLVE azt,ahogy az IL-liberalizmusban dívik!
Lásd: a Parlament nem csupán egy díszlet: ahogy Orbán (és ano Kádár)felfogja: hanem ÉRDEKEK és VÁLASZTÓI KÉPVISELETEK ütköztetése: ez ma egyáltalán nincs így, hisz Orbán DIREKTBE KIIKTATTA az ez irányú szakmai vitát!
2. Hatalom ellenőrzés: az a fékek és egyensúlyok rendszere: ahol az uralkodó PÁRTOT tőle FÜGGETLEN jogrendrendszer felülvizsgálja, bírálja, kvázi agy mérleget hoz létre!
Mint tudja kedves lauda: Kövér László megmondta, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere árja-Magyarországon egy hülyeség: aki Orbánt próbálja kritizálni, vagy felülvizsgálni, vagy a hatalom túlkapásait visszavágni: az egyszerűen nem magyar, Soros bérenc, és kűűűfőőődi(ugye kedves lauda egy Fideszes így ejti ki a külföldi szót) érdekeit szolgálja!
Összességében tehát a JOGÁLLAM egy TÁRSADALMI SZÖVET, amely IGÉNYLI és ÓHAJTJA a igazságos mérleg nyelvének szerepét, és ellenőrzi a mindenkori hatalmat: a hatalomtól függetlenül!
De OLVASSON BIBÓ könyveket, és ÉRDEMES ez irányú társadalomszociológiai szakkönyveket is olvasni! ÉRDEMES, meglátja :)))
A legnagyobb problémát én ott látom: hogy a Fidesz-és Orbán HÍVEI (így Ön is) EGYÁLTALÁN nem akar demokráciát, sőt ÓHAJTJÁK a diktatúrát(...természetesen annak puha voltát), és IGEN, ÓHAJTJÁK a kegyelt réteg (maffia állam) lopásait, és óhajtják a hatalmon lévők lopásait!
Bezzeg kedves lauda: ha egy hajléktalan el mer lopni csaj egy kiflivéget...húhú Ön lenne az első, aki JOGÁLLAMÉRT és rendőrért kiállt: ugye :)))
Hát ez a jogállam kedves lauda: amikor elmebeteg, állat, pszichopata, náci, szadista pedofil vezérünk börtönbe kerül...és amikor Ön elküldi a jó édes szájba...qurva anyjába Orbánt :)))
de addig éljünk lauda ugye: amikor Ön elküldi a jó izébe kedvenc állatját :)))
Szép napot Önnek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html