Korea és Kína egymás nyakába borult, miközben az USA háttérbe szorult

Nagyra értékelte a Kína és Észak-Korea közötti "tartós, egészséges és stabil" barátságot Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából - jelentette a Hszinhua állami kínai hírügynökség az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2019. október 6. vasárnap, 10:26
Fotó: Reuters

Kim Dzsongun észak-koreai vezető szintén üzenetet küldött a kínai elnöknek, amelyben kijelentette, hogy a két ország közötti "legyőzhetetlen" barátság halhatatlan  a szocializmus ügye beteljesülésének útján" - írta vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Észak-Korea azon első országok közé tartozott, amelyek 1949-ben történt kikiáltása után elsimerték a Kínai Népköztársaságot. A két ázsiai szomszédos ország közötti viszony jelentős és kedvező szerepet játszott a regionális béke és stabilitás fenntartásában - tette hozzá Hszi Csin-ping. A két vezető ötször találkozott 2018 márciusa óta.

Peking a baráti üzenetet két nappal a kommunista Kína létrejötte 70. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású katonai díszszemle után küldte Phenjannak, illetve egy nappal azután, hogy megszakadtak a Svédországban Észak-Korea és az Egyesült Államok között a nukleáris leszerelésről tartott munkamegbeszélések.

HOZZÁSZÓLÁSOK