Merkel kiadta az ukázt

A nyár végéig feltétlenül meg kell állapodni a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló európai uniós (EU-) helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetésről - mondta az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó német kormány vezetője csütörtökön Berlinben az MTI szerint. Ursula von der Leyen szerint az EU "időszűkében van".
Szabó Zsuzsanna, 2020. július 2. csütörtök, 21:15
Fotó: AFP

Az Európai Bizottság elnöke ugyancsak hangsúlyozta, hogy fogy az Európai Unió újjáépítésére fordítható idő, ugyanis egyebek mellett egyszerre kell helyrehozni a koronavírus-járvány okozta károkat, elfogadni az unió jövő évi és a 2020 uráni hétéves költségvetését, valamint megállapodásra kell jutni Londonnal a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer kérdéseit illetően.

Angela Merkel az elnökségi munkaprogramról az Európai Bizottsággal videokonferencia keretében folytatott megbeszélés után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy a legjobb az lenne, ha a tagállami vezetők a július 17-18-i EU-csúcson megállapodnának a helyreállítási alapról és a költségvetésről. Ursula von der Leyen Brüsszelből vett részt a sajtótájékoztatón.

Nem lenne annyira jó

A "nem annyira jó változat" az lenne, ha a csúcstalálkozó után is tovább kellene még folytatni az egyeztetéseket. Ebben az esetben legkésőbb augusztusban meg kell állapodni - mondta a német kancellár, elképzelhetetlennek nevezve azt a lehetőséget, hogy nem sikerül a megegyezés nyár végéig. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy először a pénzügyi kérdéseket, vagyis a helyreállítási alap és a költségvetés - a bizottsági javaslatok szerint együtt nagyjából 1850 milliárd euró közösségi támogatási forrást jelentő - ügyét kell rendezni. Minden egyéb csak ez után kerülhet napirendre.

Így például a jogállamiság és az EU-s költségvetési támogatási pénzalapok ügyének összekapcsolása igen fontos ügy, és szerepel a soros elnökség munkaprogramjában. Azonban "ahhoz, hogy az alapokat összekössük a jogállamisággal, illetve az alapok forrásainak jogállami elköltésével, először szükségünk van ezekre az alapokra". Ezért az első számú feladat

gondoskodni július 17-én és 18-án arról, hogy január elsején ne a semmi szélén álljunk

- mondta a német kancellár.

A többi között arról is szólt, hogy a migráció és az EU menekültügyi rendszerének reformja ugyancsak fontos elem a soros elnökség munkatervében, de ez is majd csak a pénzügyek rendezése után kerül napirendre. A reformra a bizottság tesz majd javaslatot, amellyel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szoros kapcsolatban áll Ylva Johanssonnal, a testület belügyekért és migrációs ügyekért felelős tagjával - ismertette a kancellár.

Az év végéig tartó német soros elnökség alatt "biztosan nem tudjuk lezárni ezt a dossziét, de szép lenne, ha megélhetnénk némi előrelépést" - mondta Angela Merkel.

Sürget az idő

Von der Leyen szerint Európa időszűkében van, minden nap számít. Az uniós bizottság ezért fel kívánja gyorsítani az uniós gazdaság újjáépítését célzó munkát, amelyhez a tagállami vezetőknek a július második felében tervezett csúcsértekezletükön nemcsak előrehaladásra, hanem lehetőleg megállapodásra kell jutniuk az uniós költségvetés, valamint az annak részét képező, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi helyreállítást célzó csomagot illetően.
Azt mondta, az uniós tanácsának soros elnökségét betöltő Németország Európa különösen nehéz időszakában kezdte meg munkáját, ugyanis nem várhat a felsorolt feladatok megoldása, vagy elfogadása.

A Nagy-Britanniával folytatott, a felek jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszerének részleteiről szóló tárgyalásokra utalva azt mondta, Európának fel kell készülnie arra, hogy nem születik megállapodás Londonnal.

A V4-ek is tárgyalnak a költségvetésről

A visegrádi együttműködés lengyel elnökségének első csúcstalálkozóját rendezik meg pénteken Varsóban Orbán Viktor magyar kormányfő részvételével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közlése szerint Mateusz Morawiecki lengyel, Igor Matovic szlovák, Andrej Babis cseh és Orbán Viktor magyar kormányfő délelőtt munkaértekezleten tárgyalnak a varsói miniszterelnöki hivatalban, amelynek eredményeiről közös sajtótájékoztatót tartanak.

A V4 miniszterelnökeit Andrzej Duda köztársasági elnök is fogadja, aki hivatala előzetes tájékoztatása szerint az európai migrációs válságról és az EU költségvetéséről fog beszélni. A lengyel külügyi tárca honlapján olvasható V4-elnökségi program szerint az uniós költségvetési tárgyalások regionális koordinációja mellett a csoport prioritásai közé tartozik az emberek közötti hétköznapi kapcsolatok támogatása a járvány, a határnyitás után. Mélyíteni akarják az együttműködést a digitalizáció, a biztonságpolitika, az infrastrukturális fejlesztések terén is, a külkapcsolatokban kiemelik a nyugat-balkáni térség uniós integrációja és a Keleti Partnerség támogatását.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pedro gonzalez, 2020.07.03 08:30

@na4:

" "Jólétben és békességben éltünk, volt jövőnk. És akkor jött Merkel :-((""


merkel helyére egy jó magyar be is karcolhatja, orsós császárod nevét is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.07.03 07:38

Amihez csak hozzányúl ez a sötét némber, abból csak káosz és csőd lesz. A németek minél előbb állítják bíróság elé és börtönzik be, annál jobban járnak. Ahogyan egy elkeseredett német írta az egyik FB csoportban: "Jólétben és békességben éltünk, volt jövőnk. És akkor jött Merkel :-(("
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kipcsak_bratan, 2020.07.02 22:02

@pedro gonzalez: te már csak tudod, hogy milyen a lé meg az életszínvonal, láttad a tévébe a kutyaszaros utcádból ahonnét 10 éve nem tetted ki a lábod, drogfüggő ketaminos rokkantnyugger kampós elmebeteg.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pedro gonzalez, 2020.07.02 21:56

@Kipcsak_bratan:

"Ehhöz az egyhöz nagyon ért a szánalmas tehén."

a különbség annyi te kipcsak p@raszt, hogy egy olyan országot vezet még mindig, ahol van lé, életszínvonal. azt a lét mifelénk nagyon szeretik....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kipcsak_bratan, 2020.07.02 21:53

Magyarul, megint fosta a szót a nagy büdös semmiről, de azt legalább jó sokáig. Ehhöz az egyhöz nagyon ért a szánalmas tehén.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html