Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette, hogy a kormány nyilvánosságra hozza a koronavírus elleni orosz és kínai vakcinák beszerzésére kötött szerződéseket, ugyanakkor szerinte Brüsszel megtiltja a tagállamoknak, hogy ugyanezt tegyék az uniós megállapodásokkal. Gulyás ezért levélben fordul az illetékes biztoshoz, hogy az Európai Unió által a tagállamok nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni.

A miniszter szerint mindenkinek joga van tudni, hogy az Európai Bizottság melyik vakcinagyártóval mikor kötött szerződést, milyen feltételekkel és szállítási ütemezéssel.

QP | Quality Placement

A keretmegállapodás uniós, a megrendelés nemzeti hatáskör

Gulyás Gergely azt azonban nem közölte, hogy a kínai és orosz szerződések adatait miért most hozzák nyilvánosságra, amikor az elmúlt hetekben ezt kérték ellenzéki képviselők és a sajtó, nem tették meg - a szerk. Erre is felhívta a figyelmet Újhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő mai Facebook-bejegyzésében, valamint arra is, hogy az Európai Bizottság csak a vakcinabeszerzések keretmegállapodását tárgyalta le, azt is a tagállami kormányok által leadott igények alapján, és kötötte meg az előzetes megállapodásokat.

A keretmegállapodást minden tagállam jóváhagyta, annak részleteit pedig egy olyan "irányítóbizottság" vizsgálta és tárgyalta meg, amelybe minden kormány, így a Fidesz-kormány is delegált egy felelős résztvevőt (Szócska Miklós volt minisztert). "Ezt követően a tagállamok feladata, hogy ezeket az adagokat megvásárolják, aktiválják az előzetes beszerzési megállapodásokban foglalt lehetséges opciókat további dózisok rendelésére és egyedi szerződéseket kössenek a vállalatokkal". Ugyancsak az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatásában szerepel, hogy "a tagállamok az oltóanyag-beszállítóktól közvetlenül rendelnek, jelezve többek között az oltóanyagok szállításának időzítését és helyét, valamint a logisztikai szempontokat." Vagyis a kormány pontosan tudja, hogy melyik oltóanyagból mikor és mennyi érkezik, az adatokat neki kellene nyilvánosságra hozni - írja Újhelyi István.

Az EB a transzparencia híve

A kormányzathoz hasonlóan az Európai Bizottság is híve a közös, uniós oltóanyag-beszerzések céljából a vakcinagyártókkal megkötött keretmegállapodásokra vonatkozó transzparenciának - írja közleményében Felix Bubenheimer, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtófőnöke.

A megállapodások nyilvánosságra hozatala nem a bizottságon múlik, az kizárólag szerződéses partnereinek hozzájárulásával lehetséges. A bizottság kapcsolatban van a vállalatokkal annak érdekében, hogy minél több keretszerződést megismerhessen a nyilvánosság, sőt, az eddig hat vakcinagyártóval megkötött uniós keretmegállapodások közül hármat már nyilvánosságra is hozott, a bizalmas üzleti adatok kitakarásával: AstraZeneca, CureVac, Sanofi-GSK. Azonban a fenti okokból a szállítások tervezett/becsült mennyiségeire vonatkozó szerződéses előírásokat gyártók szerinti bontásban nem hozhatjuk nyilvánosságra - olvasható a bizottsági közleményben.

Az Európai Bizottság mindeközben a tagállamokkal együttműködve törekszik arra, hogy az európaiak biztonságos és hatékony oltóanyagokhoz jussanak, illetve hogy az oltóanyag-szállításokat jelentősen gyorsítsa. E törekvések egyik eredménye, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinából a tervezettnél 4 millió adaggal többet szállítanak ki a tagállamoknak még márciusban. A második negyedévben várható oltóanyag-szállítások volumene az első negyedéves mennyiség többszörösére tehető - közölte a bizottság magyarországi képviselete.