Még idén megkezdheti működését az Európai Ügyészség

Nagyon fontos, hogy az Európai Ügyészség minél hamarább megkezdhesse működését - jelentette ki pénteken Brüsszelben Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos, az EU-tagországok igazságügyi minisztereinek videotanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Szepesi Anita, 2020. október 9. péntek, 19:37
Fotó: Getty Images

A biztos szerint a legjobb lenne, ha ez már már ez évben megtörténne, amint a helyreállítási alapról és a hosszútávú költségvetésről végső megállapodás megszületik.

Kifejtette: égető szükség van arra, hogy az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben eljáró ügyészég minél rövidebb időn belül megkezdje munkáját, mivel a szervezet iránymutatása nélkül, az uniós pénzeket a "kellőnél nagyobb szabadsággal és gyorsasággal" költenék el a tagállamokban. Hozzátette: mivel hatalmas összeg forog kockán, a csalások és pénzügyi bűncselekmények kockázata sokkal nagyobb.

"Minden egyes eurót a válságból való kilábalásra kell fordítani, éppen ezért hatékony nyomozási és büntetőeljárási hatóságra van szükségünk európai szinten" - mondta az MTI szerint. Hozzáfűzte azt is, hogy az ügyészség segít, abban hogy a pénzek a megfelelő módon legyenek elköltve, ami növelné az intézmény legitimitását is az európai polgárok szemében.

A luxemburgi székhelyű Európai Ügyészség az EU független szervezete, amelyet többlépcsős folyamatban hoztak létre. Feladata mindenekelőtt, hogy az uniós költségvetési csalásokkal, vagy a határokon átnyúló áfacsalásokkal kapcsolatban nyomozzon. Létrejötte előtt ezek a feladatok tagállami hatáskörbe tartoztak.

Az intézmény élére a román korrupcióellenes főügyészi tisztségből leváltott Laura Codruta Kövesit nevezték ki. Az ügyészség eredetileg novemberben kezdené meg munkáját, de mindezt késlelteti a koronavírus-járvány és a nem elegendő humánerő-forrás.

Az Európai Ügyészségnek 22 uniós ország a tagja, Írország, Magyarország, Lengyelország, Svédország és Dánia nem csatlakozott az ügyészség munkájához.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2020.10.11 09:22

Az Európai ügyészség , Brüsszel meghosszabbított hatalmi csápjai !!! Fel akarják számolni a nemzeti önrendelkezés minden formáját !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.10.10 21:21

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2020.10.10 21:12

Mar a kezdetektol kellett volna es nem az egyes orszagokra bizni hogy elfogadjak -e vagy sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.10 20:12

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LenovoR61, 2020.10.10 18:47

Nem szabad beszaladni a csőbe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html