Meglepő lépést tett Fehéroroszország

A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről állapodott meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Minszkben, megbeszélésük során pedig Pompeo hangsúlyozta: nem várják el Minszktől, hogy válasszon Washington és Moszkva között.
Szabó Zsuzsanna, 2020. február 1. szombat, 19:53
Fotó: Reuters

Az amerikai külügyminiszter azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy Minszket régi szálak fűzik Moszkvához, egyúttal méltatta az ország függetlenségét és szuverenitását. A két politikus megállapodott abban, hogy kölcsönösen újranyitják nagykövetségeiket egymás országában - írja az MTI-re hivatkozva a 444.hu.

Lukasenka újságíróknak bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott az Egyesült Állanokkal és más országokkal a kőolajszállításról. Pompeo leszögezte, hogy az amerikai vállalatok készek versenyképes árat kínálni Fehéroroszországnak.

Az Egyesült Államok Lukasenka 1994-es hivatalba lépése óta többször bírálta az országot az emberi jogok helyzete miatt, és több szankciót is bevezetett az ország ellen, válaszul pedig Minszk kiutasította az amerikai nagykövetet. A két ország viszonyában enyhülés állt be az után, hogy a fehérorosz kormány számos politikai foglyot szabadon engedett, és csökkentette az ellenzékre gyakorolt nyomást is. A Krím félsziget Ukrajnától történt 2014-es orosz elcsatolása után az enyhülés folytatódott.

Pompeo több mint húsz év óta az első magas rangú amerikai politikus, aki az országba látogat. A külügyminiszter Ukrajnából érkezett Fehéroroszországba, majd innen folytatja hivatalos útját Kazahsztánba.

Fehéroroszország nagymértékben függ az oroszországi energiaellátástól és piacoktól, ám Moszkva és Minszk között az évek során többször vita robbant ki a Moszkva kínálta árról.

Több hónapja folynak a találgatások arról, hogy a közel két évtizede hatalmon lévő Vlagyimir Putyin orosz elnök Oroszország és Fehéroroszország egyesítését tervezi, hogy a mandátuma 2024. évi lejárta után a két országot magában foglaló államszövetség élén maradjon. Bár Lukasenka többször is megígérte, hogy nem adja fel Fehéroroszország függetlenségét, az ellenzék továbbra is aggódik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2020.02.02 10:37

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: ezt ugy hívják magyarul pávatánc, aki járja azt hiszi ő a müvész, pedig ugy járja ahogy fütyülnek neki ismeretlen erők,, a gyengeség jele, és országát is az ingoványba rántja, egyébként az oroszok testvéreikkel tul szigorúan bámmak,
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.01 21:01

Egy csel jobbra, egy csel balra, ahogy a régi kabaréban mondták. Valaki emlékszik még esetleg, hogy ki volt a szerző?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html