Krakkó vezetői aláírták a szerződést a városban építendő metró megvalósíthatósági tanulmányának előkészítésére - írta az onet.pl. A tanulmánynak 2019 végéig kell elkészülnie, készítésére 10 millió zlotyt szán a helyhatóság. A pénz felét Krakkó adja, a másik felét uniós eszközökből fedezik - azaz a lengyel város is belevág a metróépítésbe, amely a világ számos településénél gigantikus pénznyelőnek bizonyult.

A tanulmánynak a földrajzi feltételek, illetve a már meglevő föld alatti infrastruktúra felmérésével fel kell tárnia az építés technikai lehetőségeit és költségeit. Az egyik megválaszolandó kérdés, hogy lehetne-e szakaszonként építeni a metrót, a másik, hogy milyen EU-s és állami forrásokat, illetve hiteleket lehet bevonni a finanszírozásba.

Krakkóban a 2014-ben az európai parlamenti választásokkal egyszerre népszavazás volt arról, hogy épüljön-e a városban metró. A lakosok több mint 55 százaléka igennek felelt. A becslések szerint az első metróvonal 15 kilométere, amely Nowa Hután keresztül jár majd, 8-12 milliárd zlotyba kerül (600-900 milliárd forint), az utóbbi összeg a 7,4 kilométer hosszú budapesti 4-es metró költségének kétszerese..

A fotó forrása: Shutterstock