Az európai adatgazdaság értéke 2016-ban 300 milliárd euró volt. Megfelelő jogalkotási és szakpolitikai intézkedések bevezetésével ez az érték 2020-ra akár 739 milliárd euróra is emelkedhet, ami az uniós GDP 4 százalékának felel meg - írta az MTI.

A bemutatott javaslatok a közszféra adatainak jobb hozzáférhetőségét és újrafelhasználhatóságát szolgálják, a tudományos adatok szabadabb megosztását teszik lehetővé, valamint ösztönzik a magánszektorbeli adatmegosztást a vállalkozások között, illetve a vállalkozások és a kormányzatok között.

Céljai között szerepel az egészségügyi adatok fokozott védelme és ezzel párhuzamosan az európai együttműködés előmozdítása, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek könnyebben hozzáférjenek egészségügyi adataikhoz, könnyebben kezelhessék és határokon átívelő jelleggel is megoszthassák azokat. Ezek mellett személyre szabottabb diagnosztikai lehetőségeket és kezeléseket vehessenek igénybe, valamint a hatóságok hatékonyabban használhassák fel az adatokat a kutatás, a megelőzés és az egészségügyi reformok céljára.

Közölték, a bemutatott javaslatok az általános adatvédelmi rendeletre épülnek, amelyet 2018. május 25-étől kell majd alkalmazni.