Pesszimistává váltak az európaiak, miután országaik gazdasága évek óta küszködik a kilábalással, kontinensüket elárasztották a bevándorlók, ostrom alatt érzik magukat a terroristatámadások miatt és újra veszélyt látnak Oroszországban. Ez a fő tanulsága az amerikai Pew Research Center körvélemény-kutatásának.

A Pew tíz európai ország, köztük Magyarország lakóit kérdezte áprilisban és májusban. Vannak ugyan eltérések az egyes társadalmak közhangulatában, ám Európa népessége lényegében befelé fordulóbb lett az elmúlt időszakban. Az itt élő emberek az Iszlám Állam megtestesítette fékevesztett terrort és a menekültáradatot tartják az életüket leginkább veszélyeztető jelenségnek.

Oldják meg maguk!

A felmérésben részt vevő tíz országból hétben úgy véli az emberek többsége, hogy minden társadalomnak magának kell megoldania a problémáit. A magyarok 77 százaléka gondolja ezt, ami csak a 83 százalékos görögországi aránynál kisebb. Csak a svédek, a spanyolok és a németek többsége látja úgy, hogy az országoknak segíteniük kell egymást bajaik orvoslásában.

Sok európai ideológiai kérdést lát abban, hogy nemzete mennyire folyik bele a világ dolgaiba. A jobbra szavazókra ez erőteljesebben jellemző, mint a baloldaliakra. A tíz országból nyolcban ez a megosztottság tapasztalható.


Nyomuljon az EU!

Az előbbinek némileg ellentmond, hogy a megkérdezett medián átlaga szerint az emberek 74 százaléka azt várja az Európai Uniótól, hogy játsszon erőteljesebb szerepet a világpolitika színpadán. Csak 17 százalékuk akarja ennek ellenkezőjét. Ebben az összehasonlításban Spanyolország masszívan vezet: lakónak 90 százaléka nyomulósabb EU-t akar.

A magyarok többsége, 66 százaléka is ezt szeretné. Nem meglepő, hogy Nagy-Britannia lakóinak csak 55 százaléka akar aktívabb EU-t - igaz, ez még mindig a többség.

Ez a vélekedés némi kétlelkűségről tanúskodik, ugyanis éles ellentétben van azzal, hogy az európaiak sok ok miatt elégedetlenek az EU-val. Egyebek mellett kifogásolják, ahogy Európa legnagyobb gondjait kezeli.

Az Iszlám Állam a fő ellenség

Európa lakóinak szemében az Iszlám Állam terrorszervezet az első számú közellenség. A tíz országból hét-nyolcban erre az eredményre jutottak a közvélemény-kutatók. Nem meglepő, hogy a spanyolok 93, a franciák 91 százaléka vélekedik így. Szintén logikusnak látszik, hogy a magyarok, a lengyelekkel, a görögökkel és az olaszokkal együtt az Irakból és Szíriából érkező menekültáradatot tartják a legnagyobb bajnak.

Töpörödést látnak

Csak három olyan ország akadt a tízben, amely lakóinak többsége úgy véli, hogy államuk világpolitikai befolyása nőtt az elmúlt tíz évben. Ebből kettő, Németország és Lengyelország esetén nem meglepő a duzzadó önbizalom. Azt viszont nehéz lenne megmondani, hogy a vajon miért ugyanez a helyzet Magyarország esetén.

Igaz ugyanakkor, hogy valójában a magyarok lényegében egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban oszlanak meg aszerint, hogy fontosabbnak, ugyanolyan fontosnak vagy kevésbé fontosnak látják-e országukat. Az említett három nemzeten túli országok közül a mediterrán Európához tartozók lakói vélik úgy, hogy államuk veszít súlyából a világon.