Halálos áldozata is van a keddi horvát földrengésnek - Magyarországon is érezni lehetett (frissítve)

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és több sérültje - írja a helyi sajtóra hivatkozva az MTI zágrábi tudósítója. A földmozgást Magyarországon is érezni lehetett.
Domokos Erika, 2020. december 29. kedd, 14:23
Fotó: MTI Fotó

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek - írja az MTI.

A földmozgást egész Horvátországban, de a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is érezni lehetett. Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Feltételezik, hogy további sérültek is lehetnek a romok között.

Frissítés: Húsz sérültet szállítottak a közeli, sziszeki kórházba, közülük kettőt súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.

A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: Petrinjában az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába. "Ez egy igazi tragédia." Konténereket és sátrakat állít fel a katonaság a lakosság részére. A közeli Glina településen is közel kétszázan maradtak biztonságos fedél nélkül.

A nemzeti válságstáb azonnali hatállyal feloldotta a január 8-ig tartó lakhelyelhagyási tilalmat, amelyet a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére rendelt el még december 23-án.

Az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat.

Még utórengésekre kell számítani

A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy utórengésekre kell számítani.

Márciusban is mozgott a föld

A horvát fővárost és környékét korábban március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.
A keddi földregés harmincszor erősebb volt, mint a tavaszi zágrábi - írta a helyi sajtó.

Budapesten és a Dunántúlon is érezni lehetett
Magyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint Horvátországban volt 6,3-as földrengés, ez volt érezhető Magyarország több településén is - adta hírül az MTI. A földrengést észlelték egyebek mellett Budapesten, Érden, Gödöllőn, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is. A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat - tudatta a katasztrófavédelem, arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.

HOZZÁSZÓLÁSOK