Hátraarcot csináltak a vendégmunkások

Alaposan visszaesett a Lengyelországban dolgozó vendégmunkások száma a karantén ideje alatt, ám még így is csak alig több mint tíz százalék az zsugorodás mértéke.
Barabás Júlia, 2020. június 5. péntek, 13:35
Fotó: Reuters

A lengyel Statisztikai Hivatal (GUS) becslése szerint márciusban és áprilisban, azaz a koronavírus-járvány idején a Lengyelországban tartózkodó külföldiek száma 223 ezerrel, azaz 10,1 százalékkal csökkent a február végihez képest - adta hírül a Rzeczpospolita.

A legnagyobb esést a fehérorosz állampolgárok (32,2 százalék), illetve Oroszország polgárai (25,7 százalék) produkálták, az ukránok száma 11,5 százalékkal csökkent.

Az utóbbi azt jelenti, hogy az 1,3 milliós Lengyelországban élő ukrán közösségből 140 ezren tértek haza. Ugyanakkor a GUS becslése szerint azoknál az ukránoknál, akiknek van társadalombiztosítása, járvány ideje alatt csak 45 ezres volt a csökkenés.

Az elmúlt év végén 651,5 ezer a társadalombiztosítás által biztosított külföldi dolgozott Lengyelországban, ebből 479 ezer ukrán volt, az ő számuk még februárban is növekedett 14 ezerrel. Március végére már esett ez a szám, és áprilisra 449 ezerre csökkent.

HOZZÁSZÓLÁSOK