A német külügyminiszter nem, de Merkel jön Magyarországra

Bár be volt tervezve, végül lemondta Budapesti látogatását Heiko Maas német külügyminiszter – értesült németországi forrásból a Népszava. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pedig azt közölte, hogy közösen emlékezik meg Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus 19-én a Páneurópai Pikniken.
Szabó Dániel, 2019. július 31. szerda, 10:42
Fotó: Getty Images

Heiko Maas német külügyminiszter nem jön végül Budapestre, hiába volt betervezve a találkozója Szijjártó Péterrel. A szociáldemokrata politikus a Maccabi Játékok megnyitójára érkezett volna, de a magyar külügyér jelezte, hogy nem ér rá egy egyeztetésre. A Népszava szerint Heiko Maas látogatásának lemondása mögött nincs politikai konfliktus, de jelzésértékű, hogy a magyar politikus nem ért rá a találkozóra, ami a forrásaik szerint mutatja a német-magyar kapcsolatok jelenlegi állapotát.

A két ország kapcsolatai régóta nem látott mélységekben vannak - a lap szerint -, Berlinben egyáltalán nem értik Orbán Viktor külpolitikáját, és nem látják, hogy bármilyen stratégia lenne mögötte. A viszony helyreállítása viszont fontos lenne, mivel az átalakuló Európai Bizottság és uniós döntéshozásban sokkal erősebbek lettek a németek, köztük Ursula von der Leyen elnökké választása révén. Ráadásul most dőlnek el a támogatási források részesedési arányai is a következő EU-s ciklusra.

De német csúcsvezető nélkül sem marad Magyarország: közösen emlékezik meg Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus 19-én a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról Sopronban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda reggel az MTI-t.

A tervek szerint a két vezető, valamint a meghívott német és magyar vendégek ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol Angela Merkel és Orbán Viktor beszédet is mond a történelmi évforduló miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csaba7272, 2019.07.31 20:26

Gipszbe kell tenni Merkel nyanyó kezét, ha netán felszólalna. Reszkető kezével nehogy leverje a mikrofont. Önként le kellett volna már mondania. Csak ne volna az a fránya hatalomvágy! Így majd a Bundestagból viszik ki a temetőbe Németország, és Európa elsőszámú tönkre tevőjét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.07.31 15:55

@lordofearth: De neked még a seggét sem engedné !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.07.31 12:39

@lordofearth: nem a"zsírdisznó" a fontos, neki amúgy sincs köze hozzá, hanem a németeknek a páneurópai piknik (de magadtól ezt ki nem találnád)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lazka, 2019.07.31 12:04

Heiko nem jön, Merkel a kancellar jön, ebböl következik, hogy fagyos a viszony. Forrasmegjelöles persze nincs (kiv. Nepszava). Az Index-en mar csak maganvelemenyeket lehet olvasni. En mar egyre ritkabban teszem. Majd ha az Index megszünik az is a Fidesz büne lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.07.31 11:45

Merkelt ne engedjétek mikrofonhoz. Még a végén ide is behív pár millió bűnözőt Afrikából és a Közel-Keletről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html