Szinte biztosra vehető, hogy Észak-Korea képes arra, hogy hat-tizennyolc hónapon belül olyan ballisztikus interkontinentális rakétát fejlesszen ki, amellyel csapást mérhet az Egyesült Királyságra - idézte a Guardian a londoni parlament védelmi bizottságának készült szakértői jelentést. A dokumentumból kiderül, hogy ez az eszköz képes lesz nukleáris robbanófej hordozására. A szakértők megjegyzik azt is, hogy Nagy-Britannia csak korlátozott rakétaelhárító kapacitással rendelkezik.

Belekeverednének

A jó hír az, hogy a védelmi minisztériumban úgy látják: a diktatúrának nem a britekkel, hanem az USA-val és Dél-Koreával van baja, így katonai csapásmérő erejét vélhetően ennek a két országnak a megtámadására tartogatja. A birodalmi múltjukra büszke britek akár bánkódhatnak is azon, hogy Phenjan nem lát fenyegetést az Egyesült Királyságban.

A jelentés ugyanakkor azt is megállapítja, hogy bár a szigetországot semmilyen szerződés nem kötelezi arra, hogy részt vállaljon bármilyen konfliktusban a Koreai-félszigeten, ám ha Dél-Koreát vagy az Egyesült Államokat agresszió érné a dzsucse ideológiát valló rezsim részéről, akkor ki kellene állnia mellettük.

A dokumentum írói még az év elején kezdődött enyhülés előtt kezdték a munkájukat, ezért arra helyezték a hangsúlyt, hogy Észak-Korea jelentős fejlődést ért el 2016-ban és 2017-ben atomfegyverei és nagy távolságú rakétái fejlesztésében. Ezzel együtt úgy látják, hogy a rezsim internetes kibertámadásai nagyobb veszélyt jelentenek. A WannaCry számítógépes kártevő például súlyos gondokat okozott a brit egészségügyi rendszerben is.

A nagyobb gond

A jelentés megállapítja, hogy Kim Dzsongun diktátor ugyan időnként őrültnek látszik és kétségtelen, hogy kíméletlen az ellenfeleivel szemben, ám vélhetően racionálisan gondolkodik. Ez azt jelenti, hogy el lehet tántorítani, el lehet rettenteni attól, hogy valami jóvátehetetlen dolgot tegyen, olyat, amelyet minden bizonnyal később maga is megbánna.

Van azonban itt egy másik körülmény is, ami igazán aggasztó. Az említett számítógépes támadás számos országban kárt tett különböző vállalatok, szervezetek informatikai rendszereiben, ezen belül az Észak-Koreával szövetséges Oroszországban is pusztított. Ez bizonyára járulékos kárnak kezelik az észak-koreai "stratégák".

A phanjani rezsim tehát nem sokat törődik azzal, kinek okoz kárt. Ezért rendkívül aggasztó az a közismert tény, hogy az észak-koreai vezetés lelkiismeret-furdalás nélkül ad át nukleáris technológiát más államoknak vagy nem állami szervezeteknek. Ezek azután összeállíthatnak például egy úgynevezett piszkos bombát, azaz nukleáris szennyező anyagokkal burkolt hagyományos pokolgépet, amelyet felrobbanthatnak valahol az USA-ban vagy Európában.

A fotó illusztráció, forrása: AFP Photo/KCNA via KNS.