Lavrov és Tillerson telefonon beszélt egymással - írta az MTI.

Az effajta lépések komolyan veszélyeztetik az amúgy is nehéz időszakukat élő orosz-amerikai kapcsolatok egész komplexumát - mondta Lavrov az orosz közlemény szerint.

Kapcsolódó

Az orosz diplomácia vezetője "illuzórikusnak" nevezte az az elképzelést, amely szerint szankciókkal nyomást lehet gyakorolni Oroszországra. Elmondta, hogy Oroszország várja az Egyesült Államok reagálását a kétoldalú kapcsolatok javítására tett javaslataira. Ezek tartalmáról, valamint arról, hogy mikor juttatták el őket az amerikai félhez, a közlemény nem tett említést.

Az BuzzFeed hétfőn arról számolt be, hogy Washingtonban is kidolgoztak egy tervet a kapcsolatok normalizálására. Ez az amerikai hírportál szerint három aspektust érint: a kétoldalú viszonyt, a nemzetközi színtéren való magatartást és az egyéb problémák terén való együttműködést. A dokumentum szerzői megállapították, hogy a terv megvalósításához "stratégiai stabilitásra" van szükség a kétoldalú viszonyban. Lavrov korábban újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy olvasta a Buzzfeed anyagát, de kitért annak kommentálása elől.

Lavrov a csütörtöki telefonbeszélgetés során kijelentette Tillersonnak, hogy az Egyesült Államok megsérti Szíria szuverenitását és megnehezíti számára a terrorellenes küzdelmet, valamint azt, hogy haladást érjen el a válság rendezésében. Az orosz miniszter arra hívott fel, hogy Washington szigorúan tartsa magát a korábban elért megállapodásokhoz és "a szíriai rendezés különböző aspektusaihoz".

Szergej Lavrov azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy vasárnap Rakka közelében egy amerikai F-18A típusú repülő lelőtt egy szíriai Szu-22-es gépet, amely a kormányerők támadását támogatta az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet állásai ellen.

A két külügyminiszter a Donyec-medencében kialakult helyzet megvitatásakor rámutatott, hogy újabb erőfeszítéseket kell tenni a minszki megállapodások teljes körű teljesítése érdekében - írta az MTI