Huszonötezerért jönnek tapsolni Orbánnak a lengyelek

Jelképes összegért utazhatnak Budapestre azok a lengyelek, akik részt akarnak venni a március 15-ei hivatalos ünnepségeken, ha az ezzel kapcsolatban szerveződő társas utazás keretében keresik fel a magyar fővárost.
Barabás Júlia, 2017. március 7. kedd, 09:49
Fotó: Napi.hu

Toborozzák már a lengyel demonstrálókat március 15-ére. A Gazeta Polska című radikális jobboldali lap már egy hete hívja a "nagy magyar utazásra" az embereket. A lap szervezésében idén már ötödször jönnek március 15-ére lengyel demonstrálók Budapestre. Tomasz Sakiewicz, az újság főszerkesztője többször mondott beszédet az ünnepi gyűléseken.

A lap meghívója szerint az utazás résztvevői együtt vehetnek részt magyar testvéreikkel az utóbbiak nemzeti ünnepén. A magyarok évek óta Lengyelországba utaznak, hogy részt vegyenek a nemzeti függetlenség napja ünnepségein. "Most rajtunk a sor, mert ily módon megmutatjuk Európának, hogy nemzeteinket több évszázados barátság tartotta, tartja és fogja összetartani."

Kimerítő program

A lengyelek március 14-én indulnak Varsóból, út közben megállnak Kielcében és Krakkóban is. Másnap reggel budapesti hoteljükből viszik őket az fő ünnepség helyszínére, a Nemzeti Múzeumhoz, ahol a beszédeket lengyelre fordítják. Ezután a Bem térre mennek, ahol koszorúznak és művészeti programot is szerveznek. Innen autóbusszal jutnak el a katyni emlékmű elé, ahol szintén megemlékezést tartanak.

Vacsorára a Várba viszik a lengyeleket a buszok, a Fortuna étterembe, majd vissza a hotelbe. Az ünnep utáni nap még meglátogatják a parlamentet, csoportosan vagy egyénileg megnézhetik Budapestet, ezután indulnak vissza Lengyelországba. A költségeket mindenkinek magának kell viselnie.

Mindenre jut pénz

A  társas utazás díja 350 zloty (25 ezer forint), amely tartalmazza az autóbuszos utazás árát oda-vissza, az egynapos budapesti szállás díját háromcsillagos hotelben, egy ebéd és egy reggeli költségét, a budapesti buszozással, városnézéssel kapcsolatos kiadásokat és a biztosítást, valamint a magyar barátoknak adandó apróbb ajándékok költségeit. A szervezők sajnálják, hogy ebből az összegből 66 zloty áfa, de ha kell, számlát adnak róla.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.03.09 21:04

Kérdésem: mit fognak most csinálni lengyel barátaink, hogy Hősük nem a Lengyel Mártír ( a Szolidaritás Igazi Vezetője ! ) Testvére által jelölt lengyel emberre voksolt az EU-ban, ahol egy "nem-lengyel" ( a Lengyel Mártír ( a Szolidaritás Igazi Vezetője ! ) Testvére szerint nem az ) és egy Igazi Lengyel ( lásd: Igazi Magyar ) közül választhattak a népek.

Amilyen ...hely ez az EU, nem az Igazi Lengyel választották meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2017.03.09 12:51

@George Lukacs: Mint irtam korabban, nagyon meglepodnek, ha 11 ora buszozas utan meg nekiallnanak egy egesz napos rendezveny- es varosnezesnek. Tobbseguk egesz biztosan mar kora delutan agyban lenne, annak meg nem sok ertelme.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.03.09 11:54

@Rodent:

Akárhogy is, valamilyen módon fizetnek. pl. azzal, hogy elengedik a fizetés.

De, ne legyünk rosszhiszeműek, lehetséges, hogy csak a csomagjaikat teszik le reggel 7-kor, megreggeliznek valahol a közelben, majd tisztálkodás és átöltözés nélkül mennek a nagy randevúra.

Bár, hogy őszinte legyek, ez nehezen elképzelhető.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.03.09 11:51

@George Lukacs: Szerintem aki rendszeresen jar hotelbe, az nagyon jol tudja ezt. Sokszor a weboldalon is felhivjak a figyelmet arra, hogy mondjuk delutan 3-tol van bejelentkezes. Nagyon gyanus, hogy a lengyelek is kulon fizetnek ezert. Ha nem penzzel, akkor a tapsolassal amolyan nemzethy alapu barter ez :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.03.09 11:45

@Rodent:

A szállodai bejelentkezésről ugyanazt gondolom.
Azért, hogy letegyék magukat, külön fizetni kell egy napot vagy némi kiegészítést.
Kivéve, ha a CÖF-Kormány elintézi - akkor viszont jogtalan előny.
Ami nincs a 350 zlotyban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html