Igazi nagyágyú szállt be Hillary Clinton kampányába

Az amerikai elnök Hillary Clintonnal együtt Észak-Karolinába utazik és részt vesz a demokraták várható elnökjelöltjének kampányában.
MTI, 2016. július 5. kedd, 17:43
Fotó: Reuters

Obama a saját elnöki öröksége megóvásával és a republikánus Donald Trump elnöksége megakadályozásának szükségességével indokolta egy keddi interjúban azt, hogy miért kapcsolódik be Hillary Clinton kampányába.

Az elnök mostanáig távol tartotta magát az elnökjelöltségért folyó küzdelemtől. Bár egy videóüzenetben erőteljesen kiállt Clinton elnökjelöltsége mellett, akkor sem szállt be a kampányba, amikor már kiderült, hogy Hillary Clinton megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását.

A mindenkori elnök formális részvétele utódja elnökválasztási kampányában szokatlan jelenség az amerikai politikában, s Obama Clintonnak nyújtott támogatását az elemzők úgy értékelik, hogy ennek köszönhetően jelentősen megnőhet a volt külügyminiszter támogatottsága is. A legutóbbi Gallup-felmérés szerint Barack Obama népszerűsége ismét rendkívül magas: ötven százalék feletti.

"Valóban nem gyakran fordul elő, hogy egy elnök részt vesz utódja kampányában, de szerintem ez nagyszerű lesz Hillary Clinton számára, aki ennek köszönhetően nemcsak a Demokrata Pártban szerezhet szélesebb támogatást, hanem bővítheti hívei táborát a Demokrata Párton kívül is" - fogalmazott a republikánusokoz közelálló The Washington Timesnak adott interjújában Donna Bazile, a Demokrata Párt Országos Bizottságának alelnöknője. Észak-Karolinában - ahol ma együtt tartanak kampánygyűlést - Obama 2008-ban nagy arányban győzött, de 2012-ben veszített.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

reszeloaladar, 2016.07.05 18:29

Ha Clintonné nyer, a demokrácia nyer. Ha viszont Trump, akkor az visszaélés a demokráciával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html