Így védené a határait az EU - itt a bizottsági javaslat

Az Európai Bizottság kedden benyújtotta javaslatát az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi.
MTI, 2015. december 15. kedd, 19:15
Fotó: MTI/EPA

A varsói székhelyű Frontex európai határőrizeti ügynökség átalakítási tervét Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke ismertette az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén. Az előterjesztés értelmében az eddigi rendszer helyett egy állandó part- és határőrizeti szervet hoznának létre. Ennek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi. A brüsszeli bizottság jogköre lenne a határőrizeti egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján.

Az új ügynökség létszáma mintegy 1000 főből áll majd 2020 környékén (szemben a Frontex jelenlegi 400-as adatával), s emellett a tagállamok egyfajta gyorsreagálású készültségi erőként további legalább 1500 határőrt biztosítanak számára, akik szükség esetén néhány nap alatt mozgósíthatók és bevethetők lesznek. Az új szervezet költségvetése is majdnem háromszorosa lesz a jelenleginek (2020-ra 322 millió euró, szemben az ez évre eredetileg betervezett 114 millió euróval.)

Az Európai Bizottság a schengeni határkódex módosítására is javaslatot tett annak érdekében, hogy mindenkit, az uniós állampolgárokat is ellenőrizzék a külső határokon. Mint Timmermans mondta, a külső határok ellenőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió állampolgárai biztonságban érezzék magukat. Timmermans kifejtette, a tervezett biztonsági háló létrehozása elengedhetetlen, annak felhasználására azonban remélhetőleg soha nem fogunk rákényszerülni. Az alelnök elmondta, hogy a bizottság a jövő év elején új javaslatokkal fog előállni a dublini egyezmény tekintetében is.

A szerv létrehozása az előterjesztők szerint a schengeni rendszer megvédését és erősítését szolgálná. Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa az ülésen hangsúlyozta: "a jelenlegi migrációs és biztonsági kihívások nem ismernek határokat, és valódi európai megközelítést igényelnek".

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke üdvözölte és a helyes irányba tett lépésként értékelte a tervet, mondván, hogy az uniónak képesnek kell lennie arra, hogy fellépjen, ha a tagállamok nem tudnak eleget tenni a kötelezettségeiknek. "Teljesen normális, hogy az EU közös eszközöket hoz létre a segítség és a beavatkozás céljából" - hangsúlyozta.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő felszólalásában üdvözölte, hogy a javaslat végre a külső határok védelmére összpontosít, ugyanakkor körültekintésre hívta fel a figyelmet a tagállami szuverenitás érzékeny kérdésében. "Mára világosság vált, amit a magyar kormány már augusztus óta mond: addig nem tudjuk megoldani a migrációs problémát Európán belül, amíg nem biztosítjuk a külső határainkat. És ez a feltétele annak is, hogy megóvjuk a schengeni rendszert, az unió legnagyobb vívmányát" - mondta.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke, EP-képviselője írásban beadott hozzászólásában ugyancsak üdvözölte a kezdeményezést. Mint közölte, meggyőződése, hogy csak ezen a módon lehet elérni, hogy az unió külső határain mindenütt humánus, de eredményes módon valósuljon meg az érkezők ellenőrzése.

Sajtóhírek szerint Németország és Franciaország támogatja a kezdeményezést, míg például Lengyelország élesen ellenzi azt. Az elképzelés mindenesetre kényes kérdést, a nemzeti szuverenitás ügyét érinti: kötelezhető-e egy tagállam, hogy akarata ellenére egy külső erőt engedjen be saját területére? Az ódzkodó tagállamok megnyugtatására EU-tisztségviselők azzal érveltek, hogy a nemzeti kormányok megakadályozhatják a közös erő bevetését, feltéve, ha a lépést a tagállamok többsége is ellenzi.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő csoport óva intett attól, hogy az állandó határőrizeti szervezetet a migránsok és menekültek jogainak kárára hozzák létre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rw2, 2015.12.15 23:33

@Warlock:
Egy korábbi cikkből úgy vettem ki, hogy alapvetően nemzeti feladat továbbra is a határok védelme, csak szükség esetén ez a csapat átveszi az irányítását.

Aztán ha én emlékszem rosszul, akkor tényleg vicc, 2500 ember nem fog megfigyelni, nem hogy megvédeni egy kontinens határait.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2015.12.15 23:26

@Warlock:

Arra pont elegen lesznek, hogy megmutassák a muziknak honnan indulnak a buszok...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2015.12.15 23:13

Hogy mi? 1000 + 1500 fő fogja ellátni a schengen-i határok védelmét???????????????? Ezt remélem épelméjű ember nem gondolja komolyan... Ez már megint ugyanaz az ökörség, mint a Merkel mama vezénylésével történő menkültkérdés rendezés... A "22 000-et befogad az eu" című sztori... az hogy már most 1 millió van csak nála, kit érdekel...

2500 fő védi hatékonyan a schengeni határokat...

Drága Niedermüller Úr, maga meg... Jézusom... áhh... Csodálkozik hogy az életbe nem kerül a parlament közelébe se ez a párt... Az illegálisan érkezőket nem humánusan kell ellenőrizni, hanem visszafordítani mindet...

Vicc...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2015.12.15 21:42

Egyébiránt az a terv, amelyet lelkesen helyesel a DK EP-be delegált (nem magyar érdekeket szolgáló) képviselője és a nyolc általánost talán elvégző német véleményvezér, az önmagában erős gyanakvásra ad okot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2015.12.15 21:39

Már nem lopakodva, hanem teljes nyíltsággal építgeti az Eu a diktatúrát! Alattomosan, aljas indokból használja ki azt a helyzetet, amelyet a német elit és az Eu tehetetlen bürokratái - lehet, hogy előre megfontoltan - okoztak.

Nem véletlen, hogy van egy józan ország, amely vezetőiből heves tiltakozást váltott ki a tervezet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html