A Bank of England (BoE) 0,5 százalékon tartotta alapkamatát, azon a szinten, ahova még 2009 márciusába vitte le - jelentette a MarketWatch. A bank monetáris tanácsa úgy döntött, hogy fenntartja eszközvásárlási programját is, ami monetáris enyhítési politikájának központi eleme. Ennek megfelelően továbbra is 375 milliárd font (628 milliárd dollár) a program keretösszege.

A mai ülés jegyzőkönyvét június 18-án hozzák nyilvánosságra. Az elemzők arra számítanak, hogy a bank döntéshozói határozottan foglalnak állást a korábbi politika folytatása mellett. Egyelőre nem veszik figyelembe, hogy a munkanélküliségi ráta hét százalék alá esett - nemrégen még ezt a szintet jelölték meg, mint amely elérése esetén emelhetik a hitelköltségeket. A fogyasztói árak növekedése bőven elmarad a BoE kétszázalékos célértékétől.