Irán is forrong - 2009 óta nem volt ilyen

Csütörtökön 2009 óta nem látott tüntetéshullám kezdődött Iránban a kormányzati korrupció, az általános áremelkedések, és a szíriai polgárháborúban való, igen költséges részvétel ellen.
Szabó Zsuzsanna, 2017. december 30. szombat, 17:11

Pénteken Teheránban és legalább öt másik városban voltak tüntetések a növekvő árak és a kormány politikája ellen, több városban már második napja - jelentette az MTI.

Az Index a Guardianre hivatkozva azt írta, a tüntetők mindenhol az elnök Haszán Róhánit szidalmazó szlogeneket skandáltak, és azt követelték, hogy "hagyjátok Szíriát, gondoljatok ránk!"

A tüntetések az ország északkeleti részén pattantak ki csütörtökön, de gyorsan átterjedtek Teheránra és az északnyugati, kurdok által lakott vidékekre is - Kermánsáh városából már rendőri oszlatásról is hírt adtak, és a közösségi médiában posztolt képek és videók alapján már több tüntetőt is elvittek a rendőrök. Az Index szerint a tiltakozás pontos méreteiről nehéz képet alkotni, a hivatalos nyilatkozatok néhány tucat emberről szólnak (Kermánsáhban 300-ról).

Már Trump is üzent

Az amerikai külügyminisztérium már el is ítélte ezeket a letartóztatásokat, Donald Trump amerikai elnök pedig Twitteren üzente meg az irániaknak, hogy figyelemmel kíséri törekvéseiket. Trump arra figyelmeztette a teheráni kormányt a minapi iráni kormányellenes tüntetésekkel és több tucatnyi tüntető őrizetbe vételével kapcsolatban arra, hogy tartsa tiszteletben az állampolgárok jogait, köztük a szólás szabadságát.

Nem sokkal korábbi nyilatkozatában Sarah Sanders fehér házi szóvivő szinte ugyanezt mondta, és elítélte az őrizetbe vételeket Heather Nauert, a külügyminisztérium szóvivője is. Nauert felszólította a nemzetközi közösséget, hogy támogassa az iráni népet, valamint követelését az alapvető jogok tiszteletben tartására és a korrupció megállítására - írta az MTI.

Gyakoriak a tüntetések, de nem ilyenek

Egyébként az Obama-kormányzat megbékélési kísérleteit követően Irán újból mumussá vált az amerikai politikában, elsősorban külpolitikai sikerei, és a Közel-Keleten játszott felforgató szerepe miatt - emlékeztet az Index.

Az országban gyakoriak a kisebb munkabeszüntetések, sztrájkok, de politikai jelszavakkal ritkán vonulnak az utcára. Legutóbb 2009-ben, a keményvonalas konzervatív Mahmud Ahmadinezsád kétes tisztaságú újraválasztását követően törtek ki utcai zavargások, a tiltakozás akkor nyolc hónapon keresztül tartott.

Abdolreza Rahmani Fazli iráni belügyminiszter az Isna hírügynökség által ismertetett közleményében arra kérte szombaton a lakosságot, hogy ne vegyen részt "illegális tüntetésen". Fazli arra is figyelmeztetett, hogy ha valaki nagygyűlést akar szervezni, akkor erre engedélyt kell kérnie.

Visszaszóltak Trumpnak

Az MTI szerint a tiltás ellenére megtartott pénteki rendezvényeken a beszámolók szerint már nem volt összecsapás a rendőrökkel.

Trump figyelmeztetésére reagálva az iráni külügyminisztérium közleményt adott ki, melyben kijelentették: "az iráni nép értéktelennek és hiteltelennek tartja az amerikai vezetők és Trump opportunista nyilatkozatait". Bahram Gasszemi minisztériumi szóvivő "cselnek és ámításnak" nevezte, hogy egyes amerikai vezetők támogatják az utóbbi napok iráni tüntetéseit.

Fotó: AFP Photo/Tasnim News/ Hamed MALEKPOUR

HOZZÁSZÓLÁSOK