Itt van a világ legalacsonyabb minimálbére

A befagyasztott szerbiai minimálbér nem éri el az egy eurót óránként.
Napi.hu, 2014. július 21. hétfő, 10:55
Fotó: Reuters

A belgrádi kormány döntése értelmében december végéig a nettó minimális órabér (az adók és a kötelező társadalombiztosítás levonása után) 115 dinár marad, ami 0,98 euró - két éve nem változott.

Ez a világ legalacsonyabb garantált munkabére - közölte a B92 rádió. A Danas című belgrádi napilap szerint azonban nem marad el jelentősen szomszédaitól: a minimális órabér Bulgáriában 1,04, Romániában 1,14 euró. Utánuk következik Brazília (1,15 euró), Litvánia (1,76), Lettország (1,93) és Csehország (1,95 euró).

Az ausztrálokat díjazzák a legjobban, ott egy óráért legalább 11,88 eurót fizetnek, az Egyesült Államokban 10,1 dollárt, míg sok országban, például Németországban, Svédországban, Dániában és Finnországban egyáltalán nincs törvényben meghatározott minimálbér.

Némi segítséget jelent, hogy ugyancsak pénteki ülésén a szerb kormány úgy döntött, hogy a szerkezetátalakításon átmenő - vagyis gyakorlatilag csődbe ment - állami vállalatok dolgozói és a legszegényebb körzetek azon lakói közül, akik elveszítették az egészségügyi ellátásra való jogosultságukat, 26 ezernek fizetik az egészségbiztosítását.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2014.07.21 16:57

@anttikufar: jobbajobb.
Szeretem ha magad bizonyítod a HÜLYESÉGED.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.21 12:48

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laurea, 2014.07.21 12:44

@anttikufar: "A belgrádi kormány döntése értelmében december végéig a nettó minimális órabér (az adók és a kötelező társadalombiztosítás levonása után) 115 dinár marad, ami 0,98 euró"

az almát a körtével ne hasonlítsd össze

nettót csak nettóval

a 118000 nettója 77.290 Ft
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.21 12:33

@laurea: a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2014. január 1-jétől
havibér alkalmazása esetén 118 000 forint, ...vagyis 22 nappal ,8 órával számolva az 176 óra ...118 000 / 176 = 670 ft / 309 = 2,16 euró ,bruttó ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laurea, 2014.07.21 12:17

@anttikufar: a cikkben nettó szerepel, olvasd el még egyszer.

Nálunk szakképzettséget nem igénylő munkakörben 1,25 euró/ óra
Szakképzettséget igénylőben 1,45 euró/óra
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html